Tegnap este óta a Cincin lovag jár a fejemben. Aki nem átallott egyenesen nézni. Nem sunyít. Nem ijedezik. Még orvoshoz is viszik emiatt: gyógyítaná ki a bajból.
Jelmondata: Erény!
Az egerek számára nevetséges, szánalmas a mássága. Aztán ijesztő.
Mikor az egerek társadalma kitaszítja, akkor is egyenes gerinccel hagyja, hogy a hóhér végrehajtsa rajta az ítéletet: lelöki a patkányok közé.
A rendkívüli kisegeret egy rendkívüli patkány veszi védelmébe. És bár ő is megtagadja, végül mégis győz az Erény.
Csak annyit mondok, amit a hóhér mondott megszokásból? részvétből? a nagyfülű ifjoncnak:
- Bátorság, kisegér!
(És Cincin válaszát, persze:
- És erény!)
Ki hallott már ilyet?! Fül-her-pesz? Ráadásul az övsömör vírusa okozza? (És főleg: hogy lehet ebből minél gyorsabban kijönni?) Gyönyörű jelmezt kaptam a Háború és béke első jeleneteiben. Elegáns padlizsánszínű estélyi, kesztyűvel, kis stólával, kis színházi táskával, finom mívű, fényes ékszerekkel. Hozzá hol banán- hol paradicsomkontyot fésültek fodrászaink fürge ujjai. Egy szó, mint száz: teljes mértékben elégedett voltam ezzel az "outfittel". Elégedetten mustrálgattam magam a kisebb-nagyobb tükrökben. Ez az az életérzés, amiért különösen is izgalmas számomra az operajátszás. Nagyon szeretek játszani. Szeretek énekelni is. Szeretem a zenei kihívásokat. Nem bánom, ha meg kell dolgozni az eredményért. Prokofjev műve sem adta könnyen magát. Hónapokkal előbb kezdtük az ismerkedést, a szokásos prüszkölésekkel. Mert nem elég, hogy rengeteg a kórusanyag, rengeteg a szöveg, de ráadásul oroszul! Ki emlékszik már arra! Persze, az előző évezredből itt maradt matrónaként nem jelent szám...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése