Láttál már olyan kerítést, amelyik orchideából volt? Esetleg orchidea-sövényt?
Ugyan, kinek is jutna ilyesmi eszébe? Az orchidea egyszerűen nem erre való. Tönkremenne. Nem is tudna kivirágozni. Mert másra van szüksége, hogy csodaszép legyen. Fény, nedvesség megfelelő arányban, esetleg egy kis tápoldat, no meg békesség. És a megfelelő idő.
Ha ezt megkapja, gyönyörű lesz.
Mert amúgy semmi haszna. Csak gyönyörű. És mégis örülünk neki. Mert a szépség akkor is kell, ha fáradságos megszerezni, és semmi más haszna nincs, mint hogy gyönyörködünk benne, és ettől boldogok leszünk. Szóval, tulajdonképpen nagyon hasznos az orchidea. Mégiscsak.
Sokat gondolkozok ezen, mióta a konyhaablakomban éldegélő orchideákkal társalgok.
Mert többen is vannak. Úgy adódott, hogy többektől is kaptam ilyen-olyan ünnepélyes alkalmaimra.
És képzeljétek: mégis mindegyiknek más a lelkivilága. Az egyik csak két hétig virít, a másik hónapokig. A rekordot az a szépség állította fel, aki több, mint fél éven át pompázott. Pedig megbolygattam párszor szegényt, amikor buzgalmamban takarításra adtam a fejemet.
Ez a kis barátném (mert ez tuti, hogy lány volt) karácsony után bontotta ki szirmait, és tegnapig tartotta magát. Pedig a cimborája, akivel együtt veselkedtek neki, három hónap után feladta. Elhullatta a szirmait. Utána kapott még egy kisvirágút maga mellé, de azt is túlvirágozta.
Csak az a hatalmas, impozáns orchidea bírja tovább, amelyiket egy hónapja kaptam. Három izmos száron rengeteg lilásrózsaszín virág.
Te vajon ismered már a saját, belső, lélek-orchideádat? Amelyiknek csak az a dolga, hogy gyönyörű legyen? És ápolod is?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése