Süt a nap.
Az emberek izzadnak a melegben. Pont, mint a szaunában. A szaunában izzadás egészséges. A napszúrás viszont nem, nagyon nem, úgyhogy könnyű, világos kalap vagy vizetett haj dukál - a rádióban egy orvosszakértő ezt ajánlotta.
Meleg van. Gyerekkoromban ezt banánérlelő hőségnek titulálták. Nálunk nincs banán. Nálunk paradicsomérlelő meg málnaérlelő meg barackérlelő és ezekhez hasonló hőség van.
Mit irkálok erről?
Csak.
Mert szeretek békés témákra fókuszálni.
Egyébként meg rosszul vettem be az egyik kanyart, egyedül az én hibámból, és ismét megtapasztaltam, mennyi segítőkész ember van. A magyarok nagy része segítőkész. Most már arra is rákaptak, hogy a HÉV-re föltegyék meg onnan lekapják a bringámat. Odaállnak elém kedves, jóságos mosollyal, mintha ők kérnének szívességet. Eleinte visszautasítottam, mert hát tényleg elég erős vagyok ehhez, különben nem pattannék nyeregbe. Most már elfogadom. Végül is - nekem is könnyebb. És szerintem nekik tényleg öröm, hogy segíthetnek. Hogy megmutathatják: erősek. Ráadásul mindig megköszönöm. Hát nem csodálatos érzés köszönetet kapni egy bringás matrónától?
A mai segítőim is szinte gyengéden, lovagias gesztussal léptek elém - az egyik a bringát emelte a kocsiba, a másik meg egyszerűen megvárta, míg minden elrendeződik a repülés után. Közben folyamatosan ajánlgatta, amiben éppen segíteni tudott. És komolyan mondom, önmagában az, hogy nem hibáztat, nem anyázik, hanem csak odahajol, ott áll, a rendelkezésemre - nem is tudom, milyen mély energiákat indít el bennem. Hogy akkor is egymáshoz tartozunk, ha semmi közünk egymáshoz. És más szemmel, más lélekkel tekerem utána a drótszamaramat. Igen, elbénáztam, elestem - de csak figyelmességet kaptam. Megérte? Szerintem igen. (Na jó, könyököm másképp gondolja. De majdcsak kinő rajta újra a bőr...)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése