Ez a szó eredetileg a meghatározhatatlanságra utal. Hogy ez valami... izé. Amit a tányéron meglátva arra gondol az ember, hogy bizonyára ehető, de nehéz lenne konkrét néven nevezni. Sem főzelék, sem más köret. Illetve ha akarom, köret, ha akarom: főétel.
Sokminden ihlette és sokmindenhez hasonlít.
Mégsem lesz kétszer egyforma.
Ennek talán az az oka, hogy szeretek rögtönözni, tulajdonképpen jobban, mint precízen leírt receptek szerint főzni. A férjem épp fordítva: neki a leírt receptek jelentik a biztonságot és a garanciát arra, hogy az ebéd finom lesz. Mióta elolvastam Polcz Alaine szakácskönyvét, még jobban felbátorodtam. A nagyszerű tanatológus ugyanis szintén hozzám hasonlóan, mondhatni kreatívan főz: mindig abból, ami éppen van.
A kreatív főzéshez való kedvet örökölte a nagyfiam, míg a lányom inkább a receptekkel van barátságban. A kicsi pedig egyelőre megállt a rántotta és kása készítésénél.
Ami a nyenye-nyunyában jó, hogy én ugyan kreatívan módosítgatom, a lányom mégis képes arra, hogy megragadta az egyik konkrét állapotát, és időnként előállítja a kollégiumi kis teakonyhában, ha már nagyon éhes.
Van néhány fix pont ebben a receptben.
Először is, hogy van benne kockázott szalonna (vagy bacon), zöldség, fűszer és esetleg valami köret. Ami lehet egy szelet kenyér akár.
A szalonnával indul a történet. Egy kevés zsiradékon megpirítom, amikor ropogósra sült, lehalászom a nagyját, és félreteszem egy kisebb tálkában.
A zsiradékban megpirítom a fokhagymát, ha teszek bele aznap éppen. Vagy néhány zsálya levelet pirítok meg kissé. Persze a zsályát is leszedem a zsiradékról, a szalonnapörcök tetejére. Ennek annyi az értelme, hogy a végén, amikor majd felkínálom, mindenki maga teheti a tányérjára a ropogós pörcöt és a zsálya-csipszet. Ez utóbbi ötletét a piacon nyertem az egyik életvidám kofaasszonytól, aki bizalmasan elmesélte nekem, hogy ő ezt mennyire szereti: ha olajban süt valamit, ki nem hagyná. Persze arra figyelni kell, hogy ez csak teljesen friss zsályával jó, amit én általában megmosok és egy konyharuhával leitatgatom róla a vizet. Aztán fogom a födőt, a forró olaj fölé tartom, hogy a sercegő zsiradék ne fröcsögjön szanaszét, és úgy eregetem bele óvatosan a gyantás tapintású levélkéket. Amint abbahagyta a sercegést, már szedem is kifelé. Na jó, néha megfordítom, ha olyanom van. (Édesapám emlékére őrizgetek tőle egy nagylevelű zsályabokrot, aminek a levelei akkorák, mint egy leveses kanál feje - ezekből aztán szapora a zsálya-csipsz!)
Az ilyen módon ízesített zsiradékba aztán beleszórom a rendelkezésre álló zöldségeket. Majdnem puhára párolom, fűszereket szórok a tetejére, és belekeverem a megfőtt rizst vagy tésztát vagy üvegtésztát. Vagy éppenséggel nem teszek bele semmit, csak elzárom a tűzhelyet és szétosztom tányérokra a nyenye-nyunyát, és szelek mellé a kovászos kenyérből.
Milyen zöldség kerülhet rá? Tulajdonképpen bármilyen, készítettem már cukkinivel, padlizsánnal, répával, céklával is többek között.
De tökéletesen megfelel hozzá bármilyen fagyasztott zöldségkeverék is.
Fűszerezésnél okvetlenül vegyük figyelembe, hogy a szalonna már eleve nagyon sós szokott lenni. Ha mégse eléggé sós a zöldség, mondjuk azért, mert óriási adagot készítek, viszont csak kevés szalonnával, akkor még adok hozzá valami izgalmas fűszerkeveréket. Kedvencem a Kotányi Grill zöldség fűszere, de szója szósszal is csodás. Egyszer nagyon megborítottam - na, akkor ehetetlenül sós lett. Kellett még hozzá egy kis nyenye-nyunyát keverni, hogy megmentsem az asztal mellett éhező emberiség számára.
Amikor céklából készítettem, lereszeltem előtte a nyers céklát. És talán póréhagymát sütöttem alá. Amikor kedvem van hozzá, a kissé sült hagymát is kihalászom a cékla előtt, de csak azért, hogy színesebb legyen az ebéd - a cékla ugyanis mindent egyenletesen befog. Én pedig szeretem, ha szép színes az étel a tányéromon. Megfigyelésem szerint másoknak is örömet okoz a szép tányér. Olyannyira, hogy egy ismerős nagycsaládnak ez az ünnepi ebédjének a neve: Széptányér. És képzeljétek, az is leírhatatlan recept, illetve éppen ilyen sokféleképpen változó. A lényeg, hogy minél többféle színű étel legyen a tányéron. Ráadásul gyorsan. Ezért aztán a gyors rizs és színes zöldségkonzervek alkotják a gerincét.
A céklás nyenye-nyunyában az a jó, hogy reszelt állapotjában gyorsan elkészül a cékla. Persze ezt a változatot őrölt köménnyel szórom meg.
Köretnek azért jó az üvegtészta, mert azt szinte nem is kell főzni. A látványát is kedvelem: szép áttetsző tészták a színes zöldség között.
De rizzsel is jó.
A rizst többnyire beáztatom előtte pár órára, hogy könnyebben emészthető legyen.
Többnyire gluténmentesen készítem, mert megfigyeltem, hogy jót tesz a család emésztésének időnként.
Vagy kovászos kenyérrel.
Esetleg főtt orsó, csiga vagy penne tésztával.
Ja igen, és ahogy az áldott emlékű Polcz Alaine-től tanultam: ha nem úgy sikerült az étel, ahogy elképzelted, nem kell szabadkozni. Mondd azt: pont így szerettem volna. És mosolyogj!
Megjegyzések
Megjegyzés küldése