Élmény-befőzés

Vasárnap az istentisztelet után aggódó kérdések. Meglátogatjuk. Hol van? A Fiumei úton, hetedik emelet, idegsebészeti osztály. Amikor már ismerősként érkezem, a nővérek széles mozdulattal irányítanak visszafelé.  - Az édesapja átkerült a szubintenzív őrzőbe.  - Hogyhogy? Romlott az állapota? - Sajnos igen. Kérem, vegyék át az iratait, kitöltöm addig a papírt hozzá, míg összeszedik a holmiját. A szubintenzíven másik tisztasági csomag kell, majd ott megmondják. Hatalmas zsákba pakol a kedvenc nővér bácsim. Cipő, papucs, ruhák, törölközők. A behozott finomságok: süti, gyümölcsök, üdítők, befőttek. A fogsora.  Átmegyünk a szubintenzívre. - Tulajdonképpen mi történt? - Sajnos az édesapja elindult egyedül vécére, és elesett. Készítettünk új CT-t, nincs újabb vérzés, az előző mérete nem nőtt, nincs műtéti teendő, de szoros megfigyelés kell. Ez ilyen műtétnél sajnos elég gyakran előfordul.  Nézem az alvó arcot az oxigénmaszk alatt. Édes nyugalom van rajta, de a szája nyitva....

Amikor meghallgattam az eredetit, az angolt, összeszorult a szívem, és önkéntelenül folyni kezdett a könnyem. És nem csak azért, mert maga a szám igazán könnypedálos. Előtte nap tudtam meg, hogy apu kórházba került . Mikor ezt a dalt meghallottam, éreztem: üzenet ez nekem.  De nem akartam tudomást venni róla.  Amikor a műtőorvossal beszéltem, és azt mondta, hogy jövő kedden akár haza is engedik, annyira jó állapotban van, gyorsan elkezdtem kutatni idősotthon után. Mert azért mégis... Amikor a kórussal próbáltunk a hanganyag felvételére, szinte hálás voltam a sok kacagásért, ami a sutácska szöveg miatt csendült fel innen-onnan. Legalább nem kellett megmagyarázni fancsali ábrázatomat. Amikor a műtét után megkérdeztem, mit hozzak neki, mi esne jól, sajtot kért. Belefacsarodott a szívem, mert rögtön az ugrott be: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", de elhessegettem a rossz előérzeteket.  Amikor a szubintenzív őrzőben beszéltem az osztályvezető orvossal, és mondta, hogy kic...

Elhatároztam, hogy rögzítem minden nap, naplószerűen a történteket. Mert különben összekeverednek a tények, érzések, emberek. Aztán elfogyott az energia és idő. Talán még rekonstruálhatnám, de nem visz rá a lélek. Így aztán össze is keveredik. Mert már nem fontos a sorrend. Nem fontos, ki a kezelőorvos és miket mond. Most sokkal keményebb munka van. A befelé fordulás ideje. Amikor már a váróteremben vagyunk, és mindjárt nyílik az ajtó.  Az élővilágban gyakran megfigyelhető, hogy mielőtt egy újszülött a világra jön, az anya elcsendesedik, bezárul, a belső folyamatokra figyel, felveszi a test ritmusát. Azt a különleges programot, amelyik felkészíti a nagy kihívásra. Némelyik kultúrában hagyománya van a születés legjobb támogatásának . Valóságos rítusok segítenek, illetve a hétköznapi élettől teljesen elemelt, máshogy kezelt történések. A jóslófájások. De már előtte is: a leszállt has. Az étvágy változása. Aztán egyszer csak beindul. Ha érett a magzat és minden rendben van, akkor is ...

 Őszintén megviselt az egész. Megbeszéltük Palival, hogy szombaton reggel náluk kezdünk, megnézzük a lakás állapotát. Utána közösen látogatni megyünk a kórházba. Szerettem volna szombaton minél előbb hazaérni. Fülöp nem itthon aludt, ráadásul barátot is hoz haza - jó lenne, ha nem kéne üres házba érkezni, azért az olyan barátságtalan... Pénteken este bevásároltam, hogy a szombati ebéd már készen várjon az apu-kör után. Gergővel lefekvés előtt még gyorsan megfőztük a gulyást. Kimostam a ruhákat. Fertőtlenítettem a szemüveget.  Szombaton reggel még gyorsan Boldi lelkére bíztam, hogy jó házigazdaként fogadja Fülöpéket, majd Gergővel ellátogattunk az albérletbe. Már pénteken is elég egyenesnek, tiszta szándékúnak tűnt Pali hozzáállása apuhoz, most meggyőződhettem róla: messze többet tettek érte, mint azt a helyzet indokolta.  Azt talán bárki megtette volna, hogy kihívja a mentőket, amikor ennyire bekattant, majdnem önkívületi állapotban találja meg a szomszédot. De ők ezek u...

Apu aznap, csütörtökön a nap nagy részét a műtéti megfigyelőben töltötte. A műtétre még órákat kellett várni a Traumatológián, súlyosabb eseteket hoztak be közben. Este azért így is sor került rá. Addig végeztem a próbán, hazamentem, összeszedni ezt-azt, ami kellhet. Közben óránként: - Megműtötték már? - Nem, még a megfigyelőben van, hívjon egy óra múlva. Aztán egyszer csak: - Igen, már bevitték a műtőbe. Másfél óra múlva szóljon vissza. Addigra már valószínűleg osztályra viszik. Délután már gyorsan kiokosodtam a hematómák természete felől.  Megtudtam, hogy egyszerűen vérömlenyt jelent. (Ezt egyébként tudtam, mert a kisebbik fiamnak is volt újszülött korában, csak az a fejbőr alatt volt és viszonylag gyorsan, három hét alatt spontán gyógyult.) Azt is megtudtam, hogy elég alacsony a túlélési aránya ennek a subduralis típusúnak. Dehát apu világnagy túlélő, ez számtalanszor kiderült.  A hematoma subduralis a koponyacsont alatti kemény agyhártya alatt képződik. Van, amelyik viszon...

 Egy jó fél óráig úgy tűnt, apu kijátszotta a bürokráciát és nyomtalanul eltűnt. - Ezzel a névvel nincs betegünk felvéve - sajnálkozott a diszpécser a Traumatológián. - Mondja csak a születési dátumát! Mondom. - Nahát, majdnem akkor születtem én is! - vidámodik meg. - Sajnos, nincs itt a névsorban. - Pedig a körzetes kórházból azt az információt kaptam, hogy odaszállították. Kérem, segítsen: mégis melyik traumatológiára küldhették még? - Hát, az Uzsokiba vagy a Honvédba. Ha végtagsérülése van, az Uzsokiba, ha fej, törzs, akkor a Honvédba. Esetleg a régi Merényibe. Azt mondjuk most átvette a Semmelweis Egyetem, de mindegy. Hívom az Uzsokit: - Édesapámat hajnalban mentő vitte a körzetes kórházba, de mire ezt megtudtam és hívtam őket, már továbbították traumatológiára. Nincs Önöknél véletlenül? A Fiumei úton sajnos nincs. - Mondja a nevét, taj számát, születési dátumát. Mondom. A tajt nem, mert fejből még a sajátomat sem tudom.  - Sajnos nincs itt az édesapja. De tudja mit? ...

Megállni. A kerekek is megállnak. Úgy szabályos. Erre hívja fel a figyelmet ez a tábla. Nem csak lassítani, futólag körbetekinteni! Fékezés, megállás. Várakozás. Akkor is, ha semmi nem jön, se balról, se jobbról. Ja és még egyszer körbenézni. Igen, így kell a veszélyes kereszteződésben, akkor is, ha teljesen egyedül vagyok, és csúcsforgalom esetén is. De az életben...! Ott miért? Miért kapok egy éven belül kétszer is stoptáblát? Miféle veszélyes kereszteződés ez? Most hogy került ide a nagyjából tíz perc leforgása alatt teljes némaságot okozó hangszalag- és gégegyulladás? És pont a legrosszabbkor. Persze a betegség nem tud jókor érkezni, de mégis. Bosszant, hogy emiatt végül kimaradtam Verdi csodálatos Requiemjéből, aminek már a próbáin is átjárt a katartikus öröm. Az előzetes, karmester kezei alá készítő kartermi próbán Csiki Gábor karnagyunkkal és a számomra addig teljesen ismeretlen, karizmatikus magyar karmesterrel, Nánási Henrikkel megvalósult alatt is. Sejteni lehetett, hogy emlé...