A paradicsompalánták keresztül-kasul utaznak az országon. Mert ilyenek.
Tél végén kivételesen időben ültettünk, ki is keltek, de - ahogy mondani szokták - nem mentek semmire. Talán melegebb kellett volna nekik. Talán több fény, ezt csak a Jó Isten tudja.
A szomszéd kertjében mindenesetre a magról kelt paradicsomok mind életerősebbek. És több ezer kelt. És persze sajnálta kihajigálni.
Persze, megkérdezem a kis kórusomat, szerencsére volt pár jelentkező.
Utaznak hát a paradicsompalánták keresztül-kasul az városon.
A szomszédasszonyom azt mondja, gyönyörű, ízletes, fürtös paradicsomok termettek nála mindig, biztosan finomak ezek is!
Megkérdezem hát a kerületben lakó kollégákat, szerencsére ők is kértek belőle. Sőt, gyáli kollégának is jutott.
Utaznak hát a paradicsompalánták.
A húgom szerint a gárdonyi unokatestvérem bármennyi paradicsomot el tud helyezni a kertjében. Igaz ugyan, hogy van neki valamennyi saját, de hát vigyem csak!
A férjem egyik nagybátyja is hagyományosan minden évben nevel paradicsompalántát, idén is. Hozzon, naná! Azt legalább (többnyire) pontosan tudjuk, milyen fajta.
Utaznak hát a paradicsompalánták keresztül-kasul az országon. Talán a világon is.
(Amúgy még van a szomszédasszonyomnál pár száz vagy ezer tő....)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése