Elhatároztam, hogy rögzítem minden nap, naplószerűen a történteket.
Mert különben összekeverednek a tények, érzések, emberek. Aztán elfogyott az energia és idő.
Talán még rekonstruálhatnám, de nem visz rá a lélek.
Így aztán össze is keveredik.
Mert már nem fontos a sorrend. Nem fontos, ki a kezelőorvos és miket mond.
Most sokkal keményebb munka van. A befelé fordulás ideje.
Amikor már a váróteremben vagyunk, és mindjárt nyílik az ajtó.
Az élővilágban gyakran megfigyelhető, hogy mielőtt egy újszülött a világra jön, az anya elcsendesedik, bezárul, a belső folyamatokra figyel, felveszi a test ritmusát. Azt a különleges programot, amelyik felkészíti a nagy kihívásra. Némelyik kultúrában hagyománya van a születés legjobb támogatásának . Valóságos rítusok segítenek, illetve a hétköznapi élettől teljesen elemelt, máshogy kezelt történések. A jóslófájások. De már előtte is: a leszállt has. Az étvágy változása. Aztán egyszer csak beindul. Ha érett a magzat és minden rendben van, akkor is egy nagy erőpróba. Anyának és gyermeknek egyaránt. Fájdalommentes szülés ritka. Még a gyengéd is, bár mindenki erre vágyik.
Közben pedig igaz, hogy az összes fájdalmat el lehet felejteni, de legalábbis felül lehet rajta emelkedni, ha az egész kínlódás eredménye: egy vadonatúj, ropogós-friss élet. Aki még sose volt és sose lesz ugyanilyen több.
Az összes komplikációmentes szülés is egy másik dimenzió felé mutat. Kinyílt az ajtó.
Pontosan ezt élem meg most - az élet másik vége felé engedve aput.
Ahogy a csecsemőnél teljesen érdektelen, hogy milyen ember lesz belőle, senki nem azért szereti - úgy a haldoklónak is furcsán könnyű megbocsátani. Nem az számít, amit tett. Ami számít - az élet folytatása.
Ha úgy tetszik, én vagyok az övének a folytatása. Ha máshonnan nézem, az ő élete folytatódik egy másik dimenzióban. Ahol minden a helyére kerül. A kijárat felirat mögött.
Ahol megpihen a lélek. Ahol várják a régiek, akik már megfutották a pályát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése