Mi kell hozzá, hogy jól érezzük magunkat?
Maslow
híres piramisának felépítésével adott erre választ. Most nem fogom
pontosan idézni tudni, hogy a létfenntartás, fajfenntartás ösztönei
fölött hogy is következnek a lépcsőfokok, de azt vélem tudni, hogy a
személyiség kibontakozása, a kreatív önmegvalósítás valahol a csúcsán
van.
És mégis. Nem tudom, hogy van ez az aszkézisban
élőknél. Lemondanak, önként, vagy kényszerből alap-igényeikről. És
tudnak boldogok lenni. Miért? Mit kapnak cserébe? Valószínűleg olyan
fontos információt, ami felülírja az alapprogramot.
Miért esik nehezünkre ingyen, számítás nélkül kedvesnek lenni? Miért néz zordan egymásra a vadidegen?
Tudom, van, akinek nyálas és hazug az amerikaiak állandó mosolya. Nem lehet őszinte. De miért is?
A barátságos tekintet: megelőlegezett bizalom.
Tudom,
mert itt nőttem fel, hogy Európának ezen a táján milyen viharok
söpörtek át a társadalom lelkén. Tudom, hogy voltak besúgók, aljasok,
mások hátán magasba kapaszkodók. Tudom, hogy a nullszaldós játszma
mekkora méreg: ahhoz, hogy egyikünknek jobb legyen, a másiknak rosszul
kell járnia.
Tudom, hogy vannak családok mindennapos kenyérgondokkal. Tudom, hogy mi az a nyomor, a nyomorúság.
Mégis, nekem a barátságos mosoly, a kedves szó, a jóindulat úgy kell, mint a levegő.
Ausztráliában
élő ismerősöm mondta, hogy a legfurcsább abban az országban, hogy az
emberek nem idegesek. Mindenki nyugodtan végzi a munkáját. Vajon ez csak
azért van, mert ott az utcaseprésből is meg lehet élni?
Biztos, egészen bizonyos, hogy ez nagy könnyebbség.
De
akkor miért van az, hogy Kubában is nyugodtak az emberek? Persze, ezt
csak olvastam, nem tudhatom bizonyosan. De ezt olvastam. Meg azt, hogy
szinte minden nap családi összejövetelek vannak. Hogy erős ez a kötelék.
És azt is olvastam, hogy az ottani hatalmas szegénység ellenére az
emberek nyugodtabbak, vidámabbak, mint nálunk.
Ismeritek azokat a bizonyos svéd gyerekverseket?
Köztük van a Sóderparti.
Sajnos
a szabadversek idézése sem tartozik az erősségeim közé, ezért most a
saját emlékeim morzsái közül söprögetem elő, ami megmaradt.
Mónáéknál a vacsorát sóderpartinak nevezik. Tényleg? Tényleg. És akkor elmondhatod, ami a szívedet nyomja.
Sóderparti! milyen hülye név! De Ami A Szívedet Nyomja...!
Szeretném, ha Mónáéknál - nálunk lenne.
Mosolygós szép napot!
Segítségül adok mellé egy nagy kupac sódert.
(2018-ból, fb-ról)
Tessék, közben meglett a vers. Ráadásul kiderült, hogy két verset összemosott az emlékezetem.
SIV WIDERBERG (sz.: 1931):
Mónáéknál
Mónáéknál
úgy beszélnek a gyerekkel,
mintha nagy volna.
"Mit gondolsz?" - kérdik -
Móna papája meg a mamája
"Mit gondolsz?
Szerinted hogy lenne jobb?
Szerinted hogy kéne csinálni?"
Aztán:
"Értem.
Azt mondod?
Lássuk csak.
Tényleg, tökéletesen igazad van!"
Vagy:
"Nem hiszem,
ebben tévedsz..."
Szeretném, ha a Mónáéknál -
nálunk lenne.
(Tótfalusi István fordítása)
SIV WIDERBERG (sz.: 1931):
Sóderparti
Dániel
aki az osztályunkba jár,
a vacsorát Sóderpartinak hívja.
"Sódert esztek vacsorára?"
kérdeztem egyszer
(mert szerintem ez a
Sóderparti
olyan lükén hangzik).
"Frászt" mondta Dániel,
"húst eszünk,
és mindenki nyomhatja a sódert,
és senki se mondja,
hogy fogd be a szád,
és mindig kipakolhatod,
ami a szívedet nyomja"
mondta Dániel, és nevetett.
Mégiscsak lükén hangzik, hogy Sóderparti.
De Ami a Szívedet Nyomja, az már igen!
Nálunk csak olyan közönséges Vacsora van.
(Tótfalusi István fordítása)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése