Piros bolyhos kezeslábasban imbolyog a széles járdán. Talán megvan másfél éves. Mint egy kis mackó, dülöngél, lődörög. Időnként megáll. Az édesanya tolja az üres babakocsit, hátranéz rá biztatóan. Nem sürgeti, de látszik rajta, hogy ő már menne. A piros kezeslábas elöl hosszú cipzára az ülepéig tart (nyilván a könnyű pelenkacsere érdekében), ahol egy szürkés folt árulkodik arról, hogy időnként le is ül a kisember.
Amúgy az Andrássy úton éppen a fák friss lombjában gyönyörködtem. Mint egy elegáns, áttört csipkéből készült ernyő borul az utca fölé. Lőttem pár fotót - közel sincs az érzéshez, nem baj. Megpróbáltam.
Amikor leemeltem tekintetemet a lombok szintjéről, akkor láttam meg.
Eszembe jutott, hogy bátyám is nagyjából ekkora lehetett, amikor először indult neki két lábon. Én persze még nem voltam kint a világban, finom puha fészkemben készülődtem éppen, de a családi legendárium megőrizte, hogy első lépései után nagyakaratú bátyám úgy döntött, hogy akkor már gyalog járja végig a Margit szigetet. És megtette. Egyik hídtól a másikig. Utána viszont másnap egész nap aludt - anyu kicsit meg is volt rémülve. De nem volt semmi baj, csak nagy volt a kihívás, kellett a pihenés.
Ez a prüntyő sem lehet sokkal idősebb. A zöld lombsátras utca szürkeségében mágnesként vonzza a tekintetet az élénkpiros ruhácska. Bódorog, meg-megáll, rácsodálkozik mindenre. Egy ekkora gyerekkel nem lehet sietni, legalábbis ha kiszabadult a babakocsi fogságából. Leguggol, feláll, jobbra néz, ettől persze rögtön meg is indul jobbra.
Bal oldalon szürke ruhába öltözött, megfáradt férfiak szívják a délutáni cigarettát - valószínűleg valamelyik lakás vagy üzlet felújításán dolgoznak amúgy. Az imént épp hasonló jelmezből bújtunk ki - a szürke összes árnyalatából. A kicsi piros gombóc is észreveszi a dohányosokat. Balra fordul - hát mindjárt balra is lódul. A férfiak törődött, mord ábrázata varázsütésre kisimul. Elmosolyodnak, egyszerre kezdenek integetni: szia! A kicsi tátott szájjal, tágra nyílt szemmel bámulja a mosolygó, integető bácsikat. Azok versenyt mosolyognak egymással, előre dőlnek, egymás szavába vágva biztatják. Csak nézi, nézi, megáll, nem tudja, mit kell tenni ilyenkor. Anyukája széles mosollyal nézi, nem sürgeti, láthatóan élvezi, hogy a kicsi csimota elbájolta ezt a kemény közönséget. Meglehet,ha gyerek nélkül érkezik, szemérmetlen pillantásokat, esetleg halk vagy hangos beszólásokat kap ugyanezektől. De így a gyerekecskén van és rajta is marad a figyelem fókusza.
Sietős léptekkel haladok - ezt az egészet is szinte csak a szemem sarkából láttam.
De a jelenség öröme sokáig kísért. Hogy még egy csapat meglett férfit el tud bájolni egy totyogó kisgyerek.
Este az előadásra egyik kolléganőm is elhozta a kicsi fiát - azt is ováció és rajongás kísérte.
Nincs még veszve az emberiség. Érték még az emberpalánta.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése