Megnyílt az ég

Gyermekszemmel a karácsony igazi csoda volt.

Csoda volt a terülj-terülj-asztal, szépen feldíszítve, megpakolva minden földi jóval, ami a mi gyerekszemünknek a luxust és a lakomát jelentette - még ha szűkösnek is tűnhetett volna esetleg egy kívülálló számára. 

Csoda volt a feldíszített karácsonyfa, rajta a felhúzható, muzsikáló csengővel, amelyik végtelen nyugalommal és kristálytisztán pöntyögte a Csendes éjt, és csoda volt a feketelemezről csordogáló orgona- és kórusmuzsika.

Csoda volt a békesség, az ünneplőbe öltöztetett szívek vibráló öröme.

Csoda volt a fa alatt hatalmas kupacokban álló ajándék-halom, még ha csak barna háztartási papírba is volt mind csomagolva. Persze hogy nagy volt a kupac - hiszen sok gyereknek kellett azokat izgatottságtól remegő kézzel kibontani.

Persze szigorúan csak azután, hogy meghallgattuk Lukács evangélista tolmácsolásában az első karácsony hátborzongatóan szép történetét. Szemünk előtt vonultak a bölcsek, útjukba erőltetett, fölösleges és kártékony kitérővel a főváros felé. Láttuk a mezőn a szabad ég alatt hunyorgó pásztorok hitetlenkedő örömét, és a ragyogó újszülött kis Jézust, elgyötört, mégis boldog szüleivel.

Hozzánk sosem jött a Jézuska, úgy legalábbis, mint a Mikulás, titokban, soha. Nálunk mindenki tudta, hogy anyu díszíti fel a fát, míg mi a falu templomának egyetlen teltházas eseményén, a gyermekek karácsonyán veszünk részt. De ettől még felülmúlhatatlanul különleges, sejtelmes, meghitt ünnepünk volt.

Tudtuk, hogy a kis Jézus egy kis tehetetlen csecsemőként érkezett, és akkoriban mindig volt egy csecsemő a háznál, tudtuk, hogy mire képes. (Azt is tudtuk viszont, hogy ebből a csecsemőből lett a felnőtt Jézus, és azt is, hogy mit tett értünk. Akkor, amikor még az ateizmus volt a hivatalos vallás.)

Nekem egész életemben a karácsony egy különleges határeset: az evilági és a transzcendens közötti szűk átjáró.

Ezt éltem meg a Karácsonyi Gyermekem születésekor szinte földöntúli fényességben, de előtte és utána is, minden évben.

Hogy megszületett valaki, aki különleges módon és önként lemondott minden erejéről és hatalmáról, és végtelen bizalommal egy fiatal, bizonytalan egzisztenciájú emberpárra bízta magát, egy teljesen felfordult időben. Bízott abban, hogy számíthat rájuk.

És ők minden megvetettség, üldöztetés, nélkülözés és kihívás ellenére felnevelték, sok örömben, sok értetlenségben, hogy aztán kívülállóként nézzék, ahogy az életével megfizet mindenki adósságáért

- ingyen, szeretetből.

Nem lehet ezt megérteni. Ezzel a fájdalommal csak együtt-sajogni lehet.

És elfogadni. Elfogadni, hogy az igazán fontos és nagy dolgok mind ingyen vannak: az élet, a szeretet, a szerelem - de a megbocsátás és a megváltás is.

Ezt élem meg minden karácsonykor. 

A csodát. Hogy megnyílt az ég ajtaja - és azóta is nyitva áll.

(2024 adventi gondolatok)