Engedje meg, hogy segítsek! Kérem, úgy szeretnék segíteni! Éppen egy utcai biciklipumpánál szerencsétlenkedek. Tudok pumpálni, csak épp nem szeretek. (Otthon ez a feladat a férjemé.) Többek között azért, mert szutykos lesz a kezem. Ráadásul ezt a pumpát időnként vandál kezek meggyötrik, pedig mindig eszembe jut, amikor elsuhanok mellette, hogy milyen jó, hogy van ez a lehetőség. És most ép. És most már olyan lapos a kerekem, hogy félek, kilapul teljesen, mire hazaérek. Mivel kivételesen nem sietek, megállok. A vandál kezek azonban most is aktívak voltak: a pumpaszelepet belül elgyalázták. Tiszta erőből kell rászorítani, hogy ne csak mellé menjen a levegő. De közben a pumpa karját kéne erőből felhúzni meg lenyomni - hát ez nem megy. Csüggedtségembe némi szomorúság vegyül, ugyanis az egész ügyeskedés arra volt elég, hogy a maradék kevéske levegőt is kilehelje a kerekem. Hát tolhatom hazáig. Ekkor lép elém a Csepeli Nyugdíjas Úr, aki nagyon szépen megkér: hadd segítsen. Ámulok. Aztán elő...
Hurrá! Lehet az egyes villamoson biciklit szállítani! Igaz, az alacsony padlóson pont nem. Sebaj. Erős vagyok, azért biciklizek, nem? A régimódi villamosra fel szabad tenni a bringát. Kicsit magas az a két lépcsőfok, de hiszen erős vagyok, azért biciklizek, ugye? Igaz, azoknál az ajtóknál, ahol fel lehet tenni, a két magas lépcsőfok közepén van egy kapaszkodó korlát. Így már nagyobb kihívás feltenni a biciklit. De hiszen erős vagyok, ügyes vagyok, azért biciklizek, nem? Igaz, az ablaknál, ahol elvileg rögzíteni lehet, sőt kell is egy tépőzárral, kizárólag olyan tépőzár van, amelyik a karmos. A fogadó, puha fél egyik járaton sincs - legalábbis nekem nem volt szerencsém találkozni vele. Sebaj, hordok magamnál puha tépőzárat, ha már egy ilyen hosszú szakaszt meg szeretnék rövidíteni a villamossal, miközben biciklizek, ugye? Igaz, a kényelmesebb biciklim, ami suhan, mint az álom, nem zörög, nem akadozik, nem dobja le minduntalan a láncot, könnyű tekerni és váltani is rajta, nos, ez a bicik...