Élmény-befőzés

A hit a híd. Híd ahhoz, amit nem látunk, mégis tudjuk, hogy odaát van. A hit cselekvés. Akkor jutunk el a túlpartra, ha elindulunk a hídon. Akkor is, ha nem látszik a túlsó part. 2024 novemberi fb bejegyzés 

Mint egy plakátot hordjuk magunkon az ábrázatunkat. Kiábrázolódik rajta egy egész sor információ. Akár akarjuk, akár nem. Persze, vannak rejtőző arcok, azokon kevesebb látszik. Mint kirakatok. Akinek játékbolt az arca, azt szórakoztató már csak nézni is. Akinek virágüzlet, abban órákig lehet gyönyörködni. Akinek könyvesbolt, azt a tudás iránti vággyal és tisztelettel nézem. Akinek élelmiszerüzlet, az gondoskodni fog. Akinek márkabolt, ott talán csak egy parfüm van az ablakban, de legalább pontosan tudja az ember, mi várható tőle.  Arcukon hordjuk a sorsunkat, a hozzávetőleges korunkat, fájdalmainkat és örömeinket, a nemünket és a választott életutunk prospektusát. Egészséget és méltóságot - vagy épp ezek hiányát. Bizalmat vagy gyanakvást. Leginkább pedig az őseinket és az utódainkat. Akiket a legszenvedélyesebben szeretünk vagy éppen ki sem állhatunk. Akiknek örökre hálásak vagyunk vagy sosem tudunk megbocsátani.  Lehet plasztikázni, lehet sminkkel takargatni - velünk lesznek,...

Eltelt egy hét, mire ezt lejegyzeteltem. És sok hónap, mire ide átraktam. Mert április végén történt. ..... És a koncert emléke még mindig bennem van. Szeretném megőrizni. Úgy, ahogy én éltem meg - mert hát ezt látom belőle. Azt a tiszta, zöld-sárga, meleg fényt, ami csak húsvét környékén van.  Azt, hogy amikor kissé késve megérkeztem, már mindenki ott volt - az egész hatalmas csapat. Majdnem minden kórustag. Jó sokan. Szinte minden zenész is - pedig nekik fél órával később volt érkezés. Azt is, hogy milyen jól segített mindenki. Mert segítség - az kellett. Jó sok méghozzá. Kitalálni, hogy hogyan is helyezkedjünk el - hiszen sajnos nem úgy van az, hogy a tenorok mind sudár termetűek, a szopránok pedig illedelmesen törpillák legyenek! Mert akkor könnyen látnának a második sorból is. Hol a fellépőke, hogy Margó is lásson? És Bence? Vagy Matyi?  Aztán kiderült, hogy a művelődési ház színpada nemcsak látványban nem alkalmas arra, hogy onnan énekeljünk, de a hangzás sem az igazi - ...

 Elismerő pillantással mértem végig. - Nagykövet szeretnél lenni? Tényleg? - Igen. Ámulattal néztem. Számomra nagykövetnek lenni azt jelentette, hogy a hazát, a haza érdekeit képviseli külföldön. - Ez nagyon nemes cél. És tudod már, hogy melyik országban? - Teljesen mindegy. - És tulajdonképpen miért? Mi tetszik benne neked? - Az, hogy rengeteget lehet vele keresni, és folyamatos jólétben élhetek. Valami elpattant bennem. - Most komolyan? Csak a pénz motivál? - Igen, ha őszinte akarok lenni, a pénz és a jólét. Nagyon mérges lettem. - Hát ha neked a pénz az első, miért nem pénzintézetbe mégy inkább dolgozni? Tisztességesebb lenne! Bosszús lettem. Azt hiszem, a csalódás miatt.  Vazul szimpatikus fiú volt, kedves barát, szerettem vele beszélgetni. Teljesen azonos értékrend körvonalazódott amúgy addig a beszélgetések és séták alatt. Intelligens, illedelmes, művelt, jó humorú és szép énekhangú. Ezen felül tetszett, hogy milyen tisztelettel beszélt velem. Mondjuk idegesítő volt, hog...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal házaspár. A férj halász volt, a felesége pedig segített neki a munkájában: hálót szőtt, vitorlát javított, kagylót szedegetett csalinak apálykor a tengerparton. Szerényen, de boldogan éldegéltek. Egy évvel és egy nappal az esküvőjük után a fiatal párnak gyereke született, egy egészséges, mosolygós, pirospozsgás kisfiú. Mivel a munka nem állhatott meg, sőt, még több halat kellett fogni, hogy a gyereküket is rendesen nevelhessék, az asszonyka kosarat font, beletette a kisbabát, a hátára kötötte, és úgy ment le a tengerpartra kagylót gyűjteni. Ahogy azonban teltek, múltak a hetek, a kisfiú egyre súlyosabb lett, és az anyjának egyre inkább nehezére esett a kosárral a hátán hajolgatni. Egy nap letette hát a kosarat a puha homokba, messze a víztől, hogy a dagály ne érhesse el, és távolról dúdolgatott neki, miközben kagylóra vadászott a part menti pocsolyákban, vagy a hálót javítgatta. Egy napon arra járt a Bölcs Anyóka. Ő volt a falu javasa...

Ez vagyok! Én ilyen vagyok! - mondja az emberi önzés. Alkalmazkodjon hozzám a környezetem, én vállalom magam! Mégis, mit képzeltek, majd a kedvetekért megváltozom? Közben pedig fájhat a szíve  - a szülőnek, látva, hogy teszi tönkre magát az alkohollal, a droggal, a szexuális kicsapongásokkal, a lustasággal, az igénytelenséggel, a felelőtlen költekezéssel, a különböző szekták és tévutak követésével  - a házastársának, látva, hogy teszi tönkre a házasságot a szándékos kapcsolatrongáló kritikával, maró gúnnyal, ridegséggel, a gyereke(i) igényei iránti közönnyel, durvasággal - a kollégának, látva, hogyan akasztja meg untalan a közös munkát a gyenge munkamorállal, a fékezhetetlen indulataival, a konstruktív együttműködés megtagadásával - a gyermeknek, látva, hogy a tökéletesnek és isteninek hitt szülő nem kíváncsi rá, nem örül neki, nem gondoskodik róla, nem gyönyörködik benne, nem élvezi a társaságát, nem áll mellé. Mi ez az "önazonosság"? Mennyire azonosulhatok egy olyan viselke...