Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Évi müzliszelete

Mivel többen kértétek, leírom, de előre szólok, hogy nincs pontos mérték benne. Mert eddig minden egyes alkalommal pont máshogy csináltam. (Mint a nyenyenyunyát, de arról majd máskor írok.) A lényeg, hogy legyen benne zabpehely, cukor, valamilyen mag, tojás, olaj. Az összes többi a te kreativitásodra van bízva. Én úgy csinálom, hogy gondolok egyet, és beleborítok a fehér tálamba egy adag zabpelyhet, néha csak a finomat, néha a nagyszeműt, néha mindkettőt. Egy kis sütőport is rászórok, egy csipet sót, vaníliás cukrot, cukrot, durvára tört magvakat (például szotyolát, kesudiót, szezámmagot, diót, mandulát vagy mogyorót), esetleg mazsolát, apróra darabolt gyümölcsöt. Összekeverem egy villával. Rátörök pár tojást, beleborítok egy nagyobb löttyenet olajat, és még egyszer megkeverem a villával. Nem baj, ha darabos, csak legyen nagyjából egyenletes az anyaga. Tegnap elrontottam, túl lágy lett a tésztája, ezért sütés közben összenőtt, külön szét kellett vágnom utólag. Úgyhogy azt javasolom, ha...
Legutóbbi bejegyzések

Évi kovászos kenyere

(Akit csak az adatok érdekelnek: vastaggal szedve találja a szövegben.) A koronavírus járvány óta elterjedt Magyarországon az otthoni kenyérsütés, és nem szűnik a lelkesedés a kovászolt dolgok iránt. Ezért például hálás vagyok. Sőt, igazából még sok olyan dologért, amire ez kényszerített rá - mint például a kerttel való behatóbb foglalkozás, némely gazok gyógynövény-erejének felismerése, a változatosabb (be)főzés, sütés; és a régi emberek életének egy pár olyan eleme, amit be tudtam építeni az életembe, vagy egyszerűen nem engedtem kikopni belőle. A kenyérsütés anno kikopott a kezdeti lendület után, ha a történelmi hűséghez ragaszkodok, pláne a kovászos. Nagy elánnal fogtam neki, érleltem a saját kovászt jó sok napon keresztül, sütöttem is finom kenyeret belőle, aztán etetgettem, a családomat is meg a kovászt is, aztán... - aztán megharagudtam rá, mert sosem úgy viselkedett, ahogy a receptek ígérték. Így hát mérgemben egyszer csak nem etettem tovább, hanem hagytam kipurcanni. Aztán kid...

Ádvent a HÉV-en

 Hálás szívvel állok a HÉV ajtajában - mármint belül.  Nem értem, hogy miért, de többnyire pont akkor jön, amikor bevitorlázom a bringámmal a megállóba. Ilyenkor fogadást kötök magammal, hogy elérem-e. (Többnyire megnyerem ezt a fogadást.) Villámgyorsan csattan a lánc a bringán, és uzsgyé! a HÉV-re. A vonat vezetője ilyenkor többnyire kedves és elnéző arccal konstatálja erőfeszítéseimet, pedig nem is tudhatja, hogy felmentett voltam tornából, papírom van róla, hogy nem tudok futni. Azért megpróbálom. Ma is. Igaz, közben fél szemmel azt lestem: mikor száll fel az utolsó, előírásosan a megállóban várakozó utas, mert ki tudja, nem is engem vár, csak azt, hogy végre becsukhassa az utolsó felszálló után is az ajtót. És tényleg, ma a másodperc tört része választott el attól, hogy előbb szálljak fel.  Mondom, hálás szívvel álldogálok az ajtóban, a meghatottságtól a szokásosnál is engedékenyebben várva, míg az orrom előtt álló tanító néni picit beljebb lépjen és így a táskám is b...

Konfabula

Kilenc éves kis barátom készség szinten konfabulál. Emlékszem, ennyi idősen én is. És hogy miért? Mert hittem a kimondott szavak erejében - sőt, azok visszamenőleges hatalmában. Hogy amit mondok, az úgy volt. Hogy átírhatom a múltat. Férjem szerint mai napig hajlamos vagyok meghajlítani a tér-idő-kontinuumot. Ezen azért megsértődtem kicsit. Szóval hazudok? Neeeeem - rázza a fejét csalafinta mosollyal. Csak meghajlítod. Hát... Mit mondjak? Lehet, hogy tényleg átértékelek bizonyos dolgokat mai napig is. Amúgy csak csendben elmondanám, hogy ezt bizonyos pszichoterápiában gyógyításra használják. Arról nem is beszélve, hogy idővel átrendeződnek az emlékek, méghozzá az emberiség nagyobbik részénél. Lehet, hogy eleve más szemmel nézem az életet, ezért az én valóságom eleve más, mint másé. ... Meg kell találjam az örömöt mindig. Amiért élni érdemes, ami lendületet ad, ami irányba állít.  Ezért gyűjtögetem a morzsákat is. Ma jutott egész szelet is, hiszen a (tökéletlenül is szeretett) csalá...

Jeltelen

Az egészség jeltelen - hallottam ezt a meglepő, de tulajdonképpen teljesen igaz és logikus mondatot Dr. Bagdy Emőkétől. Aztán rájöttem, hogy ez nemcsak az egészségre, az erőre is igaz. Jeltelen. Fel sem tűnik. Bezzeg, ha fáj! Bezzeg, ha nem bírom! Azt nem lehet nem észrevenni. Amikor egészség és erő van, akkor "ide nekem az oroszlánt is!", igaz, nem pont úgy, ahogy Shakespeare gondolta, hanem csak amolyan köznapi értelemben. Mert Shakespeare ugyebár csak a színpadi, eljátszott oroszlán szerepet adja oda annak az egyszeri parasztnak, mi azonban rögtön arra gondolunk, hogy megvívunk vele, mint Sámson, és természetesen le is terítjük puszta kézzel, pont ugyanúgy, mint a bibliai alak. (Tessék, mindjárt kihoztam, hogy ez csak félig-meddig köznapi, inkább ószövetségi.) Akárhogy is, ez az erő- meg egészség-dolog fura ám. Amikor van, olyan természetesnek vesszük, mint a levegőt (ami persze szintén csak a mi szűk univerzumunkban természetes), még csodálkozunk, rosszabb esetben bosszan...

Vicusok

Még egy kicsit beszélgettünk az utcán a kollégákkal a karácsonyozás után, szívünkben melengetve még kicsit az együttlét örömét. Körülöttünk jönnek-mennek a turisták, készülnek a kötelező fotók. Már sötétedik, szép lassan kigyúlnak az Operaház előtti kovácsoltvas lámpák fényei.  - De gyönyörű! - leheli az egyik kollégám. - Az! - bólogatunk. Nézem a lámpát, a szépséges Operaházat, a hatalmas karácsonyfát, és szétárad bennem az öröm: - És képzeljétek, én itt dolgozom! - Én is! - kiáltják teljesen egyszerre, egy tónusban, egy lélekkel. Mint egy mini-korál. Ezt a lelkesült örömöt teszem el most.   Miket írtam még?

A Hölgy

Talán szőke volt. Esetleg világos gesztenyebarna. Általában egyazon busszal mentünk be Fehérvárra, a hat óra nyolcassal. Merthogy tanítás előtt muszáj volt (lett volna) egy órát gyakorolnom a zeneiskolában. Lehettem összesen vagy nyolc éves. De nem ezt akarom most elmesélni. A talánszőke hölgyet. Kirítt a sok falusi közül. Nem mintha elhanyagolt vagy igénytelen lett volna a hat óra nyolcas busz közönsége. A Hölgy volt igazi dáma. Valahogy mindig volt ülőhelye. És csodálatos, szépen vágott, tökéletes frizurája. A kabátja is elegáns volt. És puha. Nem érintettem meg soha, de áradt belőle a puhaság. Minden ruhája csinos volt, de nem is ez a lényeg: elegáns, puha színek és anyagok. Nem vett fel vastag ruhát soha, mégsem tűnt úgy, hogy fázna. Sokkal később láttam csak divatlapokat, ezért aztán akkor még nem gondoltam arra, hogy olyan lenne, mintha abból lépett volna ki. Különben is, túl komfortos volt hozzá az egész lénye. A divatlapok csinossága kényelmetlenebb, mint a Hölgy eleganciája vo...