Talán szőke volt. Esetleg világos gesztenyebarna. Általában egyazon busszal mentünk be Fehérvárra, a hat óra nyolcassal. Merthogy tanítás előtt muszáj volt (lett volna) egy órát gyakorolnom a zeneiskolában. Lehettem összesen vagy nyolc éves. De nem ezt akarom most elmesélni.
A talánszőke hölgyet.
Kirítt a sok falusi közül. Nem mintha elhanyagolt vagy igénytelen lett volna a hat óra nyolcas busz közönsége. A Hölgy volt igazi dáma. Valahogy mindig volt ülőhelye. És csodálatos, szépen vágott, tökéletes frizurája. A kabátja is elegáns volt. És puha. Nem érintettem meg soha, de áradt belőle a puhaság. Minden ruhája csinos volt, de nem is ez a lényeg: elegáns, puha színek és anyagok. Nem vett fel vastag ruhát soha, mégsem tűnt úgy, hogy fázna. Sokkal később láttam csak divatlapokat, ezért aztán akkor még nem gondoltam arra, hogy olyan lenne, mintha abból lépett volna ki. Különben is, túl komfortos volt hozzá az egész lénye. A divatlapok csinossága kényelmetlenebb, mint a Hölgy eleganciája volt.
Egyszer láttam, hogy kinyitotta a kistáskáját. Tökéletes rend uralkodott benne. Finom mozdulattal csippentett belőle egy papírzsebkendőt, kinyitotta, kecsesen félbehajtotta, finoman megtörölte az orrát, majd ugyanannyi gráciával kétszer félbehajtotta és eltette.
Egy életre nyomot hagyott bennem: így is lehet... Nem csak trombitaszóval, hogy a zsebkendő okvetlenül kiszakadjon.
Mennyit mérgelődtem, hogy milyen gyengék a papírzsepik! A textil meg hamar átázott. No de majd így! Aznap ki is próbáltam: működött! Igaz, kellett hozzá egy kis gyakorlás, hogy elég legyen a zsebkendőnek a hossza is, nem csak a vastagsága.
Sokszor jut eszembe azóta is a Hölgy, pláne megfázás idején, amikor jobban fogyasztom a zsepiket.
De most másért is gondolok rá.
Mégpedig azért, mert ismét hűvös van, én pedig vastagon öltözök, időnként elegánsan. Múltkor például kifejezetten Hölgy-érzetem volt: meleg, kényelmes, a lábat ölelő pamutharisnya, kötött szoknya, aminek a dereka elég hosszú, kellemes garbó és vékony, kötött kardigán. A kesztyű kecsesen simulva melengette a kezemet. A sál, amit a barátnőimtől kaptam, aranybarna violinkulcsos mintával, az aszimmetrikus szabású kabát ölelése egy pillanatra eszembe juttatta a Hölgyet. Kint a csípős hideg, bent a puha meleg - kicsit pasztelles, csöppet kontúros.
Gondolkozom rajta: mi lehet vele vajon? Egyáltalán - ki volt ő?
Nem tudom.
Azt viszont megértettem, hogy önkéntelenül is adunk és kapunk sokféle példát abból, mit jelent embernek lenni.
Mondjuk például hölgynek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése