Kísérletezem a kertben.
Persze, olvasok, megfigyelek, gondolkodom, összevetem mindazt a sok információt, amit az iskolában tanultam és az Élet Iskolájában volt módom megfigyelni.
Idén kísérleteztem a kert egy részében azzal, hogy nem adok extra vizet, ossza be a növény, amit talál. Persze, előtte mulcsoltam, takartam és tápláltam a talajt.
Tavaly kaptam a barátnőmtől kolbásztököt. Ízlett. Külön imponált, hogy óriásira meg tud nőni, és igénytelen. Hát kipróbálom én is.
Első körben elvetettem a magját a kert szélén, a veteményeskert mellett, azon a szakaszon, ahol mindig küzdelem van a gaztengerrel. Mert a gaznak nem kell locsolás, ám ha mégis kap pár cseppet a locsolás melléktermékeként, hatalmasan elburjánzik. Burjánozzék inkább a kolbásztök! - gondoltam. Annál is inkább, mert barátnőmnél ráadásul nem is a kertből vette el a helyet: felmászott a kerítésre. Ez pont jó lesz nekem!
De hiába szórtam el a kolbásztök sok, rengeteg magját. Talán valami élőlény felfalta az egészet, de az is lehet, hogy más baja volt. Mindenesetre tavasszal hiába lestem a tökfélék jellegzetes kis tojásdad sziklevelét - sehol semmi. Illetve nem egészen, mert ezzel párhuzamosan a komposztdombon megjelent tömérdek. Igaz, azokról viszont pontosan tudni véltem, hogy kanadai sütőtök kezdeményei.
Csalódott voltam, mert nem erre számítottam. Mindegy. Ha már a komposzt ingyen kínálta a kis palántákat, szépen kiemeltem belőlük két maroknyit, és a "kolbásztök helyére" ültettem. Egymástól úgy jó öt méterre, mert tudom, hogy a sütőtök is szeret barangolni, ha egyszer nekiindul.
Néztem, ahogy szépen iperedik, nődögél. Örültem, hogyne, hogy megmaradt, de volt bennem egy kis hiányérzet. Mert mégis, ez nem az, amit terveztem!
És akkor a piacon megláttam. A kolbásztök palántát, természetesen. A néni kétszáz forintért kínálta. Elcsábultam. Megvettem. Otthon a kert leges-leges-legvégébe ültettem. Beiszapoltam. Port szórtam rá. Anyuskám ugyanis ezt tanulta Kocséron: jól be kell iszapolni, tetejére port szórni, napokig, sőt, akár egy hétig sem locsolni, és amelyik palánta megmarad, nos, az a palánta életképes. Hát ez az volt.
Pedig ahová ültettem, nem raktam mulcsot. Ott minden évben kiszáradt a málna a locsolás ellenére is, mert kemény, élettelen a talaj. De neki elég volt. Nekitámasztottam a kerítésnek: most mutasd meg, mit tudsz!
Megmutatta.
Nem kért locsolást. Elég volt neki a Gondviselés által nyújtott eső és harmat. Szépen komótosan felfutott először a kerítésre. Aztán csendben átlopódzott a szomszéd oldalára. Már előtte is igyekeztem jobb belátásra bírni: szelíden letekergettem a többszörösen csavarodott kacsokat és áttekergettem a mi oldalunkra. Még spárgát is kötöttem a kerítés és a meggyfa közé, arra csavargattam át nagy türelemmel. Úgy tűnt, hogy beadja a derekát, és a telken marad. Elég volt azonban pár napig nyaralni, mire visszatértem, már nem tudtam visszacsalogatni. Ott tobzódott a szomszéd telkén jó pár ága. Valamelyest megértettem: oda többet sütött a nap, mint az általam felajánlott helyeken, ahol reggel a mogyoróbokor, délben a meggyfa, estefelé pedig a körtefa csökkentette a napfény erejét. Úgy látszik, sivatagi életmódra termett. Kevés víz, sok napsütés. Egy ideig hagytam, hogy a mi telkünkön hadd fusson fel mindenhová, amerre kedve tartja. Élt a lehetőséggel. Felszaladt a meggyfára. Gyönyörű szép egyenes termésekkel örvendeztetett meg. És innen beindult az üzem. Csak úgy ontotta karcsú terméseit. No de ki tud annyi tököt feldolgozni? Természetesen beindult az osztogatás.
Miután rájöttem, hogy túl sok lesz, ha hagyom mindenfelé terjedni, lecibáltam hosszú indáit a meggyfáról. Meg a mogyoróbokorról. Megfodrászoltam - metszőollóval.
És kipróbáltam mindenféle tökös és cukkinis recepteket - kolbásztökkel. Többnyire vagy finom, vagy nagyon finom volt. Markánsabb, kicsit erélyesebb ízvilággal.
Nekem tetszett, hogy szinte végtelen hosszúságig bír nőni. Aztán leszedtem egy pár közel másfél méteres darabot. És kiderült, hogy meghámozni sem, darabolni sem könnyű. Onnantól kezdve törekedtem arra, hogy még zsenge korában leszedjem. (Nekem például gyengém a zsenge, még hersenősen roppanó tökmag, ami héjastul ehető.)
Amikor véget ért a nyári szárazság és kitört az ősz, esőzésekkel, árvizekkel, kevésbé foglalkoztam vele. Pedig már réges régen elterpeszkedett a körte tetején. Nem bántottam, mert úgy tűnt, a körte sem bánja. Mire észbe kaptam, már csüngtek rajta a hosszú termések - fent, három méteres magasságban, meg annál is feljebb. Így történt, hogy a két méter hosszú ágvágó szerkezettel tudtam csak leszüretelni a tököt a körtefáról.
Persze közben mellesleg kiderült, hogy a tök esős időben másfél méteresen is zsenge marad, és legalább kétszer olyan gyorsan nő.
Októberre már odáig jutott, hogy egy körtefa nem elég neki - a lomb tetején elindult a másik körtefa meghódítására. A fának pedig rendesen sűrű árnyéka lett. A lapulevél méretű töklevelek olyan mértékben beborították, hogy az amúgy is dús lombja alatt sötétebb árnyékot vetett. (Eszembe jutott Jónás története, ahogy Ninive mellett valami tökféle árnyékában várta a város pusztulását. Megértem, hogy bosszús lett, amikor a tök kiszáradt. Nem csak árnyékos, de hűvös is van alatta.)
Árgus szemekkel figyeltem, nem jelent-e terhet a körtének, de abból, hogy sem az ágai nem hajoltak meg, sem a levelei nem ritkultak, arra következtettem, hogy tulajdonképpen nincs ellenére ez a társaság.
Egy napsütötte októberi délutánon mégis úgy döntöttem, hogy megszabadítom a körtét.
Felszerelkeztem minden szükségessel, úgy mint metszőolló, ágvágó, létra, férj, és hátrabaktattunk. Férjem ügyesen felmászott a fára, ott vette fel a harcot. Mert kemény küzdelem volt. Nyár elején a meggyfáról valahogy olyan könnyedén lecsusszantak a fölöslegesen indák - itt meg alig engedtek nekünk. Persze, a körte kócosabb a meggynél, ráadásul itt több ideje volt megerősödni. Keményen megdolgoztunk vele. Kisebb darabokra vágtuk az indákat, erélyesen letessékeltük a kacsokat. Hatalmasra nőtt a komposzt-dombunk a végére a ráhullott lombtól. A körtefa is vesztett jó pár kisebb ágacskát ebben a küzdelemben, amit annyira nem bántam, mert tényleg nagyon kócos tud lenni.
Azért a tököt nem irtottuk ki végleg. Mindössze arra kényszerítettük, hogy érje be a kerítéssel.
Amikor befejeztük a tisztogatást, arra lettem figyelmes, hogy az az inda, amelyiket a kerítésen meghagytunk, a lemetszett végén szabályosan csöpög, mint egy elromlott tömítésű kerti csap. Vagy egy csepegtető rendszer. Nincs mit csodálni talán, hiszen a gyökér nyilván még nem észlelte, hogy legalább húsz méterrel megrövidült a föld feletti része. Az inda pedig legalább két - két és fél centi vastag átmérőjű azon a szakaszon.
Csepp csepp után hullott a földre, cuppanva enyészett el a talajon a kristálytiszta víz.
Kicsit megsajnáltam szegényt. Itt, ahol semmi víz, csak a szárazság, micsoda meló lehet már neki felhozni a föld méhéből a vizet! Sőt, ez a folyadék nyilván tartalmaz mindenféle sót és tápanyagot, hiszen a levelek és a termés ellátására hivatott. Néztem a két-három másodpercenként lehulló csöppeket, és azt kívántam, álljon el mielőbb. Táplálja csak szépen a még élő részeit.
Mikor este kimentem a komposzthoz (minden nap muszáj kivinni a kicsi vödröcskét), megütötte a fülemet a cuppogó hang. Ez most nem a sünink hangja volt. Igen, a tök szárából hullottak még mindig a csöppek. Egész csinos kis lyukat vájtak már a földbe. És ugyanolyan iramban hullottak, mint délután. Mintha a könnye hullana. A csöppek által kivájt lyukacska fölé tettem egy tiszta vödröcskét - talán joghurt volt benne lánykorában. Csöpögjön ebbe a tök indája!
Reggelre már csordultig volt a vödröcske. Talán túl is folyhatott. Kacérkodtam a gondolattal, hogy belekóstolok a víztiszta lébe, de a belepottyant bogárkák visszatartottak ettől. Meglocsoltam vele inkább a vitorlavirágomat.
Visszaballagtam a vödröcskével, letettem a síró tök-inda alá.
Este néztem rá megint - addigra az inda vége beszáradt, a vödröcskében pedig csak kétujjnyi folyadék volt, egészen picit habos. Örültem, hogy véget ért a tök sírása.
Másnap reggel látom ám, hogy az elszáradt indavég újfent csöpög, alatta a lyuk egyre mélyül.
És ez eltartott pár napig.
Mint egy fájó szívű anya. Nappal tartja magát, de este, amikor senki sem látja, szabadon engedi bánatát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése