Ritka csúnya ember volt Sanyi bácsi. Egy darab terméskőből durván kifaragva. Nehézkes mozgású. Inkább széles mint hosszú, és inkább szögletes, mint kerekded, bár nem kis súlytöbbletet cipelt.
Térdére támaszkodva emelkedett fel, mikor elmenve mellette, megörültem. Mert a négyemeletes házak tövében húzódó, keskeny járda melletti füvétvesztett, eredetileg talán gyepet magában foglaló, poros szakaszon valamit nagy gonddal ültetgetett. Nagyjából egyforma hosszú vesszőket szúrt le egymás mellé úgy, hogy mindkét végüket leszúrta a földbe. Minden ívet az előző ív közepéről indítva.
- Mi lesz ebből?
- Babérmeggy-sövény.
Lassan egyenesedett fel, lassan felderült az arca. Látszott rajta, hogy nemigen szokása ez neki.
- Nahát, maga olyan szép, mint a Szűz Mária!
Gondolom, azért jutott eszébe, mert csepp kis elsőszülött fiacskámat toltam épp a babakocsiban a piacról hazafelé.
Onnantól fogva mindig megjegyezte ezt, amikor elhaladtunk mellette.
Én meg örömmel fogadtam, mert tisztelet áradt belőle, amit jólesik fogadni.
Ha úgy jártunk arrafelé, hogy Sanyi bácsi nem volt ott, csak nézegettem a leszúrt vesszőkből kialakított kerítést.
De nem sokáig tartott, míg kerítésnek nézett ki. Egyhamar megfogant az összes, és csupazöld, fényes levelek díszítették valamennyit.
A kis, térdig sem erő sövény védelmében pedig sorra virágzott a sok egynyári virág, a nárciszok, tulipánok, jácintok, és a többi. A sövény egyre nőtt, már derékig ért. Sanyi bácsi örült. Ha már szegény felesége nem érhette meg, legalább neki megmaradt. Nem a sajátja, hiszen az utcáé - senkié és mégis mindenkié. Ő csak gondozta. Mert ugyan mit kezdjen magával a lakásban? Már unta a tévét nézni, mozogni vágyott. Így került hozzá az a vödörre való babérmeggy-vessző, ezért gondozta az utca icipici, pár méter hosszú szakaszát.
Aztán eljött az idő, hogy többet nem láttam Sanyi bácsit. És nem kérdeztem senkit felőle, hiszen a többi lakója az ő házuknak mással volt elfoglalva.
De gyanítom, hogy nagy lehetett a baj, mert a babérmeggyet megtámadta valami fehéres gombabetegség.
Aztán valaki szinte tövig nyírta a sövénysort.
Évekig nem jártam arrafelé. Ha csak egy utcával is, de arrébb költöztünk. Másutt mentünk a piacra, tágasabb, kényelmesebb utakon.
A jómúltkor azonban a piacról hazafelé rövidebbnek tűnt errefelé bringázni. Szinte megütött a harsogó, üdezöld levelek fényessége. Mintha minden egyes levélke külön le lenne lakkozva.
Nem tudom, pontosan miért, de valami mélységes öröm és nyugalom öntött el.
Él a sövény. És szép.
Köszönöm, Sanyi bácsi!
A képen Sanyi bácsi bokrai - sajnos idén is utolérte őket ez a fehéres betegség.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése