Élmény-befőzés

Ahogy ülök a kis kerti asztalnál, a zenei élet mindenféle területein dolgozó, erre az alkalomra összehívott tagjaival, valami furcsa, lebegő boldogság és béke tölt el.  A beszüremkedő utcazaj is csak fokozza a békesség érzetét. Hiszen itt csend van. Persze nem némaság. A béke meghitt csendje. Amibe belefér, sőt, szerves része a zenész és énekes kollégák beszéde, az ilyenkor szokásos csevej hangjai.  Besötétedett. A rendezvény nehezen kezdődött, talán pont ezt vártuk, a sötétet, hogy a szombat, a sabbat véget érjen, és elkezdődhessen a zsinagógában a koncert. De már tart. Éppen arra várunk, hogy a záró műsorszámot előadjuk.  Magamba szívom a hangulatot. Legjobb lenne megfesteni. Szürkét, sárgákat és a zöld árnyalatait venném a háttérhez.  És ünnepi, ragyogó feketét és fehéret az emberekhez.  Csuda, ahogy a fény játszik az arcokon. Az udvarban világító reflektorok csak féloldalasan világítanak meg: az arcunk egyik fele sötétebb, a másik ragyogó. Ebben a különös, e...

Minden évben furcsa nyugtalanság vesz erőt rajtam, amikor a születésnapom közeleg. Nem is tudom. Egyrészt bosszant, hogy mennyi mindent nem tudtam még megvalósítani azokból a csip-csup dolgokból, amiket elterveztem. Meg néhány nagyobból sem, persze. De azokkal talán kicsit türelmesebb vagyok, hiszen - úgy gondolom -, előttem az élet. És olyan sokat megvalósítottam már azokból, hogy időnként le kell üljek elgondolkodni: mit is szeretnék még. Idén is valahogy ez a nyugtalanság szállt meg: az elvégzetlen dolgok miatt aggodalom, a megvalósultakért hála, és közben a szédülés, ahogy végignézek visszafelé vagy előre. Visszafelé, hogy mennyi minden belefért...! (Ebből is látszik, hogy bármilyen ragyogó és gyönyörű is vagyok, tényleg nem a tizennyolcat töltöm.) Előrefelé, hogy mennyi minden beleférhet még, ha... Ha jól gazdálkodom az időmmel, erőmmel, a szeretetkapcsolataimmal. És persze legfőképpen: ha lehetőséget kapok rá a felsőbb hatalomtól. Ha az égiek is úgy akarják. Deo volente.  Sze...

Korán reggel keltem. Arra a rendesen, máskor irritáló érzésre, hogy fázom. Ma viszont jólesett, hiszen 30 fok közeli a hőmérséklet még a lakásban is. Csakis ilyen hőségben vagyok hajlandó lemondani a pihe-puha pehelypaplanom nyújtotta komfortról. Meg mindenféle egyéb paplan, takaró, egyéb lepel használatáról. A leglengébb hálóingemről azért mégsem, mert csak így pihentető az álmom.  Így fordulhat elő, hogy 26 fokban - fázom.  Gyorsan körbejártam a lakást, kitártam ajtót-ablakot, hadd hűljön egy kicsit. És ha már ébren vagyok, gyorsan leróttam egy-két tartozásomat a levelezőlistákon. Ha meg már ott ülök a gép előtt, gyorsan beugrottam a nagy közösségi oldalba, vetettem pár pillantást az ismerőseim közül azokra, akiket előre sorolt valami titokzatos mátrix. Így botlottam bele Ilike rajzába. 13 évesen, ceruzával rajzolt egy csodálatos rózsát, szinte érzik az illata. És ott van a képen szép gömbölyű gyerek-betűkkel a helyszín, a nap. És ami még csodálatosabb: tökéletes állapotban....

Nagy lendülettel leszállok a bringámról. A HÉV már ott áll a megállóban. Már nyitja az ajtaját. Még elérhetem, ha elég gyorsan rögzítem a bringazárat és elég gyorsan futok. Nem nagy táv, pár méter csupán. És ami a fő: a vezető láthatja igyekezetemet, és ha elég jó fej, kicsit hosszabban csönget, és megvárja, míg felugrok, és hálatelt pillantással intek felé, és csak utána csattintja be az ajtókat. Gyors mozdulattal letekerem a zárat. Afféle rugóvá csavarodó fajta. Gyorsan átbújtatom a kerékpártároló vasán, ugyanazzal a mozdulattal szedném is ki belőle a kulcsot (mert persze mindig benne van, hogy otthon ne feledjem), amikor is a zár kulcsos része egy elegáns mozdulattal lesiklik a "rugóról". Először nem is hiszem el, hogy megtörtént. Aztán elkezdem mérlegelni: meg tudnám-e buherálni annyira, hogy estig kitartson, amíg hazafelé kell majd újra. Persze ésszel azonnal átlátom, hogy ez lehetetlen, hiszen ha egyszer ilyen könnyen lejött, legközelebb is le fog jönni. Gyászos pillant...

Először normális, hétköznapi, sőt, elegáns pulóverként kezdte. Aztán a sok használatban kissé kiment a formájából, eléggé viseltes lett. Viszont pont jó a hossza, kényelmes az anyaga, a fazonja - jó lesz még kerti öltözéknek.  Így kezdődött a szép kárómintás pulcsi második élete. Egy kerti pulcsi persze nagyobb igénybevételnek van kitéve. Kemény fizikai munkának, mondhatni. Egyszer csak látom: egy L alakú hasadás van a hátán.  - Megvarrjam? - kérdeztem. - Á, nem kell. Ez csak kerti, jó lesz ez így! Hát maradt a szakadás. De az élet ilyen: ami egyszer elkezdett szakadni, az szép lassan, fondorlatosan, észrevétlenül egyre tovább szakad.  Azt vettem észre nemrégiben, hogy a fél háta kivan a ruhából. Most már zavarta a szememet.  - Nem dobhatnánk ki? - Ne, olyan jó anyaga van! Szeretek ebben dolgozni. Kimostam.  Aztán félretettem a varrnivalókhoz. Aztán egy napfényes karantén-napon elővettem. Mit kezdjek ezzel a hatalmas szakadással? Ki tudja, mennyi anyag feslett m...

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese. Ebben a mesében a királyfi feleséget keresett magának. Kapott is jó tanácsot: ha világszép tündért szeretne, keresse meg itt meg itt a három nádszálat, ezüst késsel óvatosan hasítsa végig az egyiket, s majd meglátja, olyan szép tündér lép ki belőle, hogy menten belészeret. De vigyázzon ám, legyen nála friss, hűvös forrásvíz, mert különben szomjan hal a szépséges leány.  Persze, a királyfi botor módon elpusztítja az első két leányt, s csak a harmadikat sikerül megmentenie. Mert először zavarában bort kínál, másodjára kiügyetlenkedi a vizet a csuporból, és csak harmadjára bír annyira józan maradni, hogy tiszta vízzel itassa meg a gyönyörű tündért. A náditündért. Én ismerek egy Náditündért. De az a Náditündér, akiről most mesélek, egy olyan tündér, akinek víz helyett is zene kell az élethez. Nem mesebeli lény ám. Egy igazi, hús-vér ember. Aki valaha is megismerte, nem tudja elfelejteni, soha. Zeneakadémista koromban találkoztam vele elős...

Mi értelme oltani, ha akkor is elkaphatom a vírust? Sokszor olvasom-hallom. Nem vagyok virológus, én is csak igyekszem okosságban felzárkózni, ezért nincs szakvéleményem, csak teljesen magán és emiatt abszolút szubjektív. Rövid kis életem alatt ez a harmadik alkalom, hogy húsba vágó módon érint a téma. Most azért, mert világjárvány van, tehát mindenki potenciális jelölt. Ezelőtt akkor volt érdekes, amikor a legkisebb gyermekemnek javasolta a doktor bácsi a bárányhimlő elleni védőoltást. Neki beadattam. Méghozzá azért, mert úgy hallottam az egészségügyben dolgozó összes ismerősömtől, hogy a vírus mutálódott, és egyre több súlyos szövődményt produkál. Az emelkedő halálesetekkel együtt. Szóval a kicsi megkapta az oltást, bár sokat töprengtem előtte: a nagyobbik fiamnak összesen ha tizenöt pöttye volt, egy pici hőemelkedés, semmi egyéb extra tünet. Viszont a lányomnak csak a szájában volt legalább száz, a hajas fejbőrén is vagy ezer, és az egész teste borítva volt a pici, rettenetesen visz...