Minden évben furcsa nyugtalanság vesz erőt rajtam, amikor a születésnapom közeleg.
Nem is tudom.
Egyrészt bosszant, hogy mennyi mindent nem tudtam még megvalósítani azokból a csip-csup dolgokból, amiket elterveztem. Meg néhány nagyobból sem, persze. De azokkal talán kicsit türelmesebb vagyok, hiszen - úgy gondolom -, előttem az élet. És olyan sokat megvalósítottam már azokból, hogy időnként le kell üljek elgondolkodni: mit is szeretnék még.
Idén is valahogy ez a nyugtalanság szállt meg: az elvégzetlen dolgok miatt aggodalom, a megvalósultakért hála, és közben a szédülés, ahogy végignézek visszafelé vagy előre. Visszafelé, hogy mennyi minden belefért...! (Ebből is látszik, hogy bármilyen ragyogó és gyönyörű is vagyok, tényleg nem a tizennyolcat töltöm.)
Előrefelé, hogy mennyi minden beleférhet még, ha... Ha jól gazdálkodom az időmmel, erőmmel, a szeretetkapcsolataimmal. És persze legfőképpen: ha lehetőséget kapok rá a felsőbb hatalomtól. Ha az égiek is úgy akarják. Deo volente.
Szeretném nektek megköszönni, hogy olyan sokan engedtetek a fb nyomásának, és felköszöntöttetek. Mert minden egyes kis köszöntés folyamatosan arra emlékeztet: élni jó. Jó élnem. És egészen egyszerűen fülig érő mosollyal és átmelegedett szívvel jártam aznap, lebegve a föld fölött.
Jó, jó, ebben segítségemre volt a frissen megszerelt bringám is, amin nagyon szeretek suhanni, de mégis, no.
Ilyenkor még extra ajándékok is lepottyanhatnak.
A boltban például, ahogy a pénztárnál sorban álltam, a mögöttem álló néni megszólított, és rám tukmált egy kupont. A néni maszkban volt, amit kora és az óvatosság indokolt, viszont így egészen biztosan nem fogom felismerni az utcán. Vagy legalábbis erre rá lehet fogni. Mert különben a néni annyira jó fej volt. A kupon, amit adott, egy bizonyos összeg felett 10% kedvezményre jogosított. Kivételesen nem vásároltam sokat, csak pár apróságot, így előre tudtam: nem fogom elérni a kívánt összeget. Erre adott még egyet, ami a legdrágább árura biztosít kedvezményt.
Jár még a hónapban itt a boltban? Akkor magáé mindkettő. Csak azon bosszankodok, hogy nem jutott eszembe sokkal hamarabb, hogy szétosszam a kuponokat - mérgelődött a néni, majd a mögötte állóhoz fordult, a kosarát fürkészve: melyik kupont is tudná felhasználni. A pénztáros is nevetett. Végtelen könnyűség fogott el: ilyen emberek között élek!
Pedig igazán nem tudhatta, hogy születésnapom volt aznap.
Én pedig, szemérmetlenül, aznap egészen egyszerűen csak - élveztem az életet.
Így történt, hogy mire válaszolni tudtam volna a rengeteg köszöntésre - már annyi halmozódott fel, hogy nem értem a végére.
Kérlek, ha valahogy te is a megválaszolatlanok között vagy, bocsáss meg nekem ezért!
Még nem értem a végére.
(Persze ebben akadályoz az is, hogy időkorlát alá helyeztem a fb-ot a telefonomon, mert már illetlenül sok időmet rabolta el. És nyáron ez megengedhetetlen luxus.)
Most tehát csendes örömmel, mindenkinek mondom: köszönöm, köszönöm, köszönöm.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése