Ugrás a fő tartalomra

Szépanyaság

A szépség megfoghatatlanságán mindig ámulok.
Mitől szép valaki?
Nagycsaládos anyákat figyelek meg időnként szemérmetlenül.
Van, aki a belső szépségre fektet hangúlyt. Van, akinek a gyerekei előrejutása, sikerei a legfőbb kiteljesedés.
Éppen egy olyan barátnőmmel beszélgettem telefonon minap, aki számára a házasság az abszolút első, teljesen együtt rezdül a férjével. Így építette fel kemény munkával a közös életüket. És működik. Kiteljesedtek mind. A gyerekeik gyönyörűek, kiegyensúlyozottak.

Miközben beszélgetünk, felszállok a bringámmal a HÉV-re, leülök az egyetlen helyre, ahová lehet, úgy, hogy még fogni tudjam a biciklit. Mellém ül egy fiatal anyuka.
Jaj, nem hiszem el, nem lehet veletek sehová elmenni! - bosszankodik kicsit. Az ikrek nyűglődnek a babakocsiban. A kisfiút maga mellé ülteti. Nagyobbacska, iskolásforma lánykája a másik oldalán üldögél.

Barátnőmmel együtt örvendezek a hétköznapjaik szépségén.

Az anyuka benyúl a babakocsi alá, előhúz egy táskát. Kicsi adag alapozót vesz ki egy üvegcséből, komótosan elkezdi az arcára kenni. Nagy kézitükröt húz elő, abban szemléli az eredményt. Szép barna bőre egyre egyenletesebb színt ölt. 
- Anya, anya, én is! - kérleli a picur. 
- Nem, nem lehet! - csattan az ingerült válasz. - Hagyjál már!
A kisfiú visszakerül a babakocsiba. 
A következő megállóhoz érünk. Újabb babakocsis felszálló. Felállok, hogy elférjenek. Hogy a bringa is biztonságban legyen, akaratom ellenére muszáj a szépítkező anyukával szemben állnom. Nem mintha bajom lenne vele, csak nem akartam feltűnően bámulni. A másik anyuka telefont vesz elő, és örömmel tudatja a túlvégen hallózóval, hogy a gyermeknél a neurológus mindent rendben talált.
- Mi is odamegyünk holnap - veti oda foghegyről a sminkelő anyuka. Közben gondosan kirúzsozza a száját. 
Másik anyuka még hosszan taglalja a gyerekorvosnál tett látogatása részleteit. Nyúzott arca, beesett szemei élettel telnek meg, még kopottas varkocsa is új fényt kap.
Sminkelő anyuka némi huzavona után (Én is kéjem, kipjóbájom!) elteszi a rúzst, hatalmas palettát vesz elő (mint egy zenekari partitúra), és szakértően keni tovább a szemét. Szép rózsaszín és arany fényt visz fel. A túllógó festékfoltokat profi mozdulattal igazítja el. 
Partitúra- akarom mondani: palettacsere. A pirosító-orgiából gondosan választja ki az alkalomhoz leginkább illőt. Vastag ecsettel teríti szét a tagadhatatlanul jól eltalált színt.

Nézem a gyerekeket. A babakocsiban hátul ülő iker (a lányka) titokban anyukát lesi. Ha látja, hogy nem vele foglalkozik, két lábbal rugdalja az első ülésben ülő kisfiút, kizözzentve a kellemes bambulásból. 
- NA-a-A-aA! - méltatlankodik a legényke. A kislány ahelyett, hogy abbahagyná, a reakciónak megörülve még nagyobb rugdalásba fog. Látszik: lelkesíti, hogy észrevették. A fiúcska hátrafordulva erélyesen odacsap. Anyuka pillanatra kizökken a szépítkezésből, ő is odacsap. Csakhogy ő meg a fiúcskára: 
- Maradjál mán nyugton!

Barátnőm meséli, hogy s mint megy az oviba beilleszkedés, és főleg, hogy mennyire jó, hogy ebéd után otthon alszanak. Olyan jól összenőttek a nagyfiúk! Már el tudnak játszani egymással, nagy egyetértésben. És milyen sokat beszélgetnek, mesél nekik, foglalkozik velük...
A hangja fénylik, ahogy örvendezve mesél. Magam előtt látom sminkeletlen, mosolytól ékes arcát - én is elmosolyodok.

Kese varkocsú anyuka nagy elánnal meséli, milyen műtétre várnak, mennyi orvos látta már a gyereket.
Sminkelő anyuka ühümget, gesztusokkal jelzi, jól ismeri ezt az egészet, semmi különös.
Utolsó igazításként szempillaspirál következik. Egy csokorravalóból választja ki gondos szemrevételezés után a megfelelőt. Hosszú pillái még hosszabbak lesznek. 
Egy utolsó, elégedett pillantás az óriási kézitükörbe
A mű kész. A paletták, tükör, rúzsok szépen visszavándorolnak a babakocsi aljába. 
Leszállnak.
Anyuka királynői mosollyal kezd beszélgetést a megállóban talált barátaival.
És tényleg szép lett. Jó ránézni.

Közben a barátnőmmel befejeztem a telefonbeszélgetést. 
Igazából - rá is jó nézni. Mert ragyog a boldogsága, a békessége. Pedig nincs egyszerű élete.
De őt nem csak nézni, vele beszélgetni is jó.


(Miket írtam még?)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ki hallott már ilyet?

Ki hallott már ilyet?! Fül-her-pesz? Ráadásul az övsömör vírusa okozza? (És főleg: hogy lehet ebből minél gyorsabban kijönni?) Gyönyörű jelmezt kaptam a Háború és béke első jeleneteiben. Elegáns padlizsánszínű estélyi, kesztyűvel, kis stólával, kis színházi táskával, finom mívű, fényes ékszerekkel. Hozzá hol banán- hol paradicsomkontyot fésültek fodrászaink fürge ujjai. Egy szó, mint száz: teljes mértékben elégedett voltam ezzel az "outfittel". Elégedetten mustrálgattam magam a kisebb-nagyobb tükrökben. Ez az az életérzés, amiért különösen is izgalmas számomra az operajátszás. Nagyon szeretek játszani. Szeretek énekelni is. Szeretem a zenei kihívásokat. Nem bánom, ha meg kell dolgozni az eredményért. Prokofjev műve sem adta könnyen magát. Hónapokkal előbb kezdtük az ismerkedést, a szokásos prüszkölésekkel. Mert nem elég, hogy rengeteg a kórusanyag, rengeteg a szöveg, de ráadásul oroszul! Ki emlékszik már arra! Persze, az előző évezredből itt maradt matrónaként nem jelent szám...

Felviszel

Amikor meghallgattam az eredetit, az angolt, összeszorult a szívem, és önkéntelenül folyni kezdett a könnyem. És nem csak azért, mert maga a szám igazán könnypedálos. Előtte nap tudtam meg, hogy apu kórházba került . Mikor ezt a dalt meghallottam, éreztem: üzenet ez nekem.  De nem akartam tudomást venni róla.  Amikor a műtőorvossal beszéltem, és azt mondta, hogy jövő kedden akár haza is engedik, annyira jó állapotban van, gyorsan elkezdtem kutatni idősotthon után. Mert azért mégis... Amikor a kórussal próbáltunk a hanganyag felvételére, szinte hálás voltam a sok kacagásért, ami a sutácska szöveg miatt csendült fel innen-onnan. Legalább nem kellett megmagyarázni fancsali ábrázatomat. Amikor a műtét után megkérdeztem, mit hozzak neki, mi esne jól, sajtot kért. Belefacsarodott a szívem, mert rögtön az ugrott be: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", de elhessegettem a rossz előérzeteket.  Amikor a szubintenzív őrzőben beszéltem az osztályvezető orvossal, és mondta, hogy kic...

Nőgyógyászat

A lépcső aljában megállok. Kellemes, jóindulatú félhomály a széles, büszke lépcsőházban, tartózkodó nagyúri elegancia. Szép lassan elindulok fölfelé. Biztos, hogy ide kellett jöjjek? Eszembe jut a taxisofőr tapintatos várakozása. Csak azután indult tovább, hogy a metsző szélben elvánszorogtam a hatalmas kapuig, és beléptem ebbe a hatalmas előtérbe. Mintha egy nagy bál után érkeztem volna, megkésett vendégként. Lépegetek fölfelé az elcsendesedett előcsarnokban. Megkönnyebbülten veszem észre az üvegkalitka mögött szótlanul kornyadozó portást: Elnézést, ügyelet van? Igen, balra, a szülészeten. Nekem csak nőgyógyászat kell. Az is ott van. Lassan döcörgök tovább. Habár a lázam megszűnt, a szédülés még nem. A szülőszoba előtt két kékruhás beszélget - láthatóan kórházi öltözékben. A férfi néhány udvarias szó után visszamegy. A nő marad. Nézem: nem személyzet. Pedig nadrágban van. A folyosón ülők felugranak, hozzásietnek. Na, azért ezt irigylem a romáktól. Nem hagyják magára a rokont a k...