Feledékeny vagyok, ez a helyzet.
Bármennyire is erősen élek meg egy-egy helyzetet, sajnos sokszor elfelejtem.
Mi az, hogy elfelejtem!
Amikor mesélnek később róla, ámuldozva hallgatom: ez komolyan velem történt meg? Kutatok a memóriámban: üres. Ezen a szakaszon nincs semmi. Vagy csak hozzáférhetetlen.
Amúgy az életem egy regény.
Éppen úgy, ahogy a regényeknél szokás - izgalmas, szórakoztató, fájdalmas fejezetekkel. Barátságos, utálatos, érdekes és unalmas emberekkel. Erre is nemrég döbbentem rá. Egy regény főhőse vagyok!
Középiskolás voltam, amikor megérintett a naplóírás. Kérdeztem Krisztát, hogy miért ír naplót. "A naplóírás a memória csődje" - szajkóztam neki. Nem sokkal azelőtt, ki tudja már, kitől hallottam, és olyan frappáns bölcsességnek tűnt. Kriszta sejtelmesen rám mosolygott: "Éppen azért!"
Jaj, de sajnálom, hogy nem írtam akkor. Milyen érdekes kis időutazás lenne, visszatekinteni, mit hogyan éltem meg.
Amit akkoriban mégis írtam, többnyire az érzelmeim gátlástalan folyama volt. Jólesett kiírni magamból, mit érzek, De hogy minek is volt az a hatása - hát ez ki nem derül belőle. Mert olyan unalmasnak tűnt akkoriban leírni a részleteket.
Pár éve, amikor visszaolvastam ifjonti fővel írt naplómat, erős, heves vágy fogott el, hogy néhány konkrét élményt is megragadjak, hogy azokra visszaemlékezve teljesebbnek élhessem meg az életemet.
És akkor elkezdtem írogatni a gyermekeimmel közös viselt dolgainkról. És jólesik visszaolvasnom.
Most új fejezet kezdődött az életemben - én legalábbis így remélem.
Az Operaház kórusába kerülni életem hatalmas álma volt, egész fiatal korom óta. És az, hogy ez beteljesülhetett, akkora eufóriát okoz, hogy magam sem hiszem el, hogy ilyen van.
Szeretek énekelni, szeretek játszani, szeretek mesélni. És ez erről szól. Milyen kiváltság, hogy az embernek a hobbija lehessen a munkája!
Rengeteg élmény ér most is, olyanok, amiket soha nem szeretnék elfelejteni, aminek a fénye, íze, színe, illata annyira nagy boldogsággal tölt el, hogy szeretném megőrizni.
Ezért hoztam létre ezt a blogot. Hogy az élményeimet tartósítsam.
És hogy szükség esetén, zordabb napokon visszaolvasgatva a befőzött élményeim íze, illata, színe hozza majd elő azt a boldogságot, égig érő örömöt, ami a szívemben van.
(Miket írtam még?)
Bármennyire is erősen élek meg egy-egy helyzetet, sajnos sokszor elfelejtem.
Mi az, hogy elfelejtem!
Amikor mesélnek később róla, ámuldozva hallgatom: ez komolyan velem történt meg? Kutatok a memóriámban: üres. Ezen a szakaszon nincs semmi. Vagy csak hozzáférhetetlen.
Amúgy az életem egy regény.
Éppen úgy, ahogy a regényeknél szokás - izgalmas, szórakoztató, fájdalmas fejezetekkel. Barátságos, utálatos, érdekes és unalmas emberekkel. Erre is nemrég döbbentem rá. Egy regény főhőse vagyok!
Középiskolás voltam, amikor megérintett a naplóírás. Kérdeztem Krisztát, hogy miért ír naplót. "A naplóírás a memória csődje" - szajkóztam neki. Nem sokkal azelőtt, ki tudja már, kitől hallottam, és olyan frappáns bölcsességnek tűnt. Kriszta sejtelmesen rám mosolygott: "Éppen azért!"
Jaj, de sajnálom, hogy nem írtam akkor. Milyen érdekes kis időutazás lenne, visszatekinteni, mit hogyan éltem meg.
Amit akkoriban mégis írtam, többnyire az érzelmeim gátlástalan folyama volt. Jólesett kiírni magamból, mit érzek, De hogy minek is volt az a hatása - hát ez ki nem derül belőle. Mert olyan unalmasnak tűnt akkoriban leírni a részleteket.
Pár éve, amikor visszaolvastam ifjonti fővel írt naplómat, erős, heves vágy fogott el, hogy néhány konkrét élményt is megragadjak, hogy azokra visszaemlékezve teljesebbnek élhessem meg az életemet.
És akkor elkezdtem írogatni a gyermekeimmel közös viselt dolgainkról. És jólesik visszaolvasnom.
Most új fejezet kezdődött az életemben - én legalábbis így remélem.
Az Operaház kórusába kerülni életem hatalmas álma volt, egész fiatal korom óta. És az, hogy ez beteljesülhetett, akkora eufóriát okoz, hogy magam sem hiszem el, hogy ilyen van.
Szeretek énekelni, szeretek játszani, szeretek mesélni. És ez erről szól. Milyen kiváltság, hogy az embernek a hobbija lehessen a munkája!
Rengeteg élmény ér most is, olyanok, amiket soha nem szeretnék elfelejteni, aminek a fénye, íze, színe, illata annyira nagy boldogsággal tölt el, hogy szeretném megőrizni.
Ezért hoztam létre ezt a blogot. Hogy az élményeimet tartósítsam.
És hogy szükség esetén, zordabb napokon visszaolvasgatva a befőzött élményeim íze, illata, színe hozza majd elő azt a boldogságot, égig érő örömöt, ami a szívemben van.
(Miket írtam még?)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése