Ugrás a fő tartalomra

Metafora cirkusz

Néha, időnként megadatik, hogy te döntesz: az élet cirkuszában melyik szerepkört kapod meg.

Lehetsz szólista - az az akrobata, akit a gúla tetején pörgetnek, aki felmászik mindenki vállán a legmagasabb pontra, ott összpontosít és ugrik - de pontosan ám! Mert lent várja a trambulin, utána pedig az a kollégája, aki elkapja.

Lehetsz unterman is, akinek a vállán előadják az akrobatikus számot.

De persze lehetsz a jegyszedő néni is.

Vagy a közönség, aki fizet azért, hogy a produkcióban gyönyörködhess.

De dönthetsz másképp is: lehetsz te a koldus a cirkusz bejáratánál, esetleg a szomszéd utcában sétálgató... khm, hogy is mondjam..., konzumhölgy, aki a futtatójának dolgozik.

Mindegyik döntésed további döntések láncolatát hozza magával. 

Ha konzumhölgy leszel, akkor villámgyorsan elveszíted a kontrollt az életed és a tested felett. Mások mondják meg, mikor mit kell tenned, és nem kérdezik, mi esne jól neked.

Ha a koldus, még akkor is túl nagy az esélye, hogy a maffia kezébe kerülj, akik a legnyomorúságosabb minimumon felül mindent elvesznek. Ha mégsem, akkor is a kiszolgáltatottság vár.

Lehetsz a takarító néni - ez esetben elvárt a tiszta és rendezett megjelenés a pontos időben, a gyors és lelkiismeretes munka. Biztos fizetésed lesz, bár szerény megélhetésed. Ha szorgalmas vagy, magán házaknál is dolgozhatsz - itt már rajtad múlik, mennyit tudsz vállalni, mennyien tudnak és akarnak alkalmazni. Ez esetben ezzel a munkával is ügyesen boldogulhatsz.

Jegyszedőként is dolgozhatsz, akkor kisebb a fizikai terhelés, de türelmesnek és határozottnak kell lenni, a törvényszerűen adódó vitákat és nézeteltéréseket bölcsen kell kezelni.

Persze, lehetsz akrobata is, hiszen van hozzá egy csodálatos adottságod.

De ez az adottság csak annyihoz elég, hogy elkezdhessed kitanulni a szakmát. Sok év kitartó munkája kell hozzá. Vasakarat. Acélos elszántság. Minden nap sok gyakorlás. Tanulás és tanulmányozás. Sziszifuszi munka. Türelem és kitartás. És aztán kiderülhet: alkalmas vagy-e szólistának. 

A szólista repül - egyrészt a saját rugalmasra és erősre edzett izmaiba beépített tudása, és pillanatnyi koncentrációja. másrészt az untermanjai ugyanilyen edzett teste és elszánt akarata segítségével.

A legnagyobb alázattal és bizalommal.

Mindegyiknek bíznia kell és biztosítania is. Ha nem teszik - végzetes sérüléseket szenvedhetnek el.

A szólista a gúla csúcsa - az ő attrakcióját nézi lélegzetét visszafojtva a közönség. Ő mondott le a legtöbbről. Ő nem téveszthet. És minden nap a legjobb formában kell lennie, akkor is, ha nincs előadás. Ezért ő olyankor is órákat gyakorol. És vigyáz magára, mert a teste a pótolhatatlan munkaeszköze.

Cserébe akárhányszor a porondra lép, számíthat - elsősorban a kollégáira, akik újra meg újra mellette-alatta állnak és vigyáznak rá, miközben gondoskodnak arról, hogy a szám a legszebb lehessen, aznap is. De számíthat a csillogó sikerre, a közönség lelkes tapsára is. És ha egyik-másik napon mégsem lenne tökéletes a produkciója, akkor is lesznek mellette, akik támogatják. És segítenek, hogy a közönség mégis úgy érezze: ezért bizony megérte bejönni a cirkuszba! Leginkább pedig egy olyan belső erőre és biztonságra tehet szert, ami az élet egyéb területein is segít boldogulni. Akkor is, amikor a porondon már leáldozott az ő csillaga.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Ki hallott már ilyet?

Ki hallott már ilyet?! Fül-her-pesz? Ráadásul az övsömör vírusa okozza? (És főleg: hogy lehet ebből minél gyorsabban kijönni?) Gyönyörű jelmezt kaptam a Háború és béke első jeleneteiben. Elegáns padlizsánszínű estélyi, kesztyűvel, kis stólával, kis színházi táskával, finom mívű, fényes ékszerekkel. Hozzá hol banán- hol paradicsomkontyot fésültek fodrászaink fürge ujjai. Egy szó, mint száz: teljes mértékben elégedett voltam ezzel az "outfittel". Elégedetten mustrálgattam magam a kisebb-nagyobb tükrökben. Ez az az életérzés, amiért különösen is izgalmas számomra az operajátszás. Nagyon szeretek játszani. Szeretek énekelni is. Szeretem a zenei kihívásokat. Nem bánom, ha meg kell dolgozni az eredményért. Prokofjev műve sem adta könnyen magát. Hónapokkal előbb kezdtük az ismerkedést, a szokásos prüszkölésekkel. Mert nem elég, hogy rengeteg a kórusanyag, rengeteg a szöveg, de ráadásul oroszul! Ki emlékszik már arra! Persze, az előző évezredből itt maradt matrónaként nem jelent szám...

Felviszel

Amikor meghallgattam az eredetit, az angolt, összeszorult a szívem, és önkéntelenül folyni kezdett a könnyem. És nem csak azért, mert maga a szám igazán könnypedálos. Előtte nap tudtam meg, hogy apu kórházba került . Mikor ezt a dalt meghallottam, éreztem: üzenet ez nekem.  De nem akartam tudomást venni róla.  Amikor a műtőorvossal beszéltem, és azt mondta, hogy jövő kedden akár haza is engedik, annyira jó állapotban van, gyorsan elkezdtem kutatni idősotthon után. Mert azért mégis... Amikor a kórussal próbáltunk a hanganyag felvételére, szinte hálás voltam a sok kacagásért, ami a sutácska szöveg miatt csendült fel innen-onnan. Legalább nem kellett megmagyarázni fancsali ábrázatomat. Amikor a műtét után megkérdeztem, mit hozzak neki, mi esne jól, sajtot kért. Belefacsarodott a szívem, mert rögtön az ugrott be: "Édes fiacskám, egy kis sajtot ennék", de elhessegettem a rossz előérzeteket.  Amikor a szubintenzív őrzőben beszéltem az osztályvezető orvossal, és mondta, hogy kic...

Nőgyógyászat

A lépcső aljában megállok. Kellemes, jóindulatú félhomály a széles, büszke lépcsőházban, tartózkodó nagyúri elegancia. Szép lassan elindulok fölfelé. Biztos, hogy ide kellett jöjjek? Eszembe jut a taxisofőr tapintatos várakozása. Csak azután indult tovább, hogy a metsző szélben elvánszorogtam a hatalmas kapuig, és beléptem ebbe a hatalmas előtérbe. Mintha egy nagy bál után érkeztem volna, megkésett vendégként. Lépegetek fölfelé az elcsendesedett előcsarnokban. Megkönnyebbülten veszem észre az üvegkalitka mögött szótlanul kornyadozó portást: Elnézést, ügyelet van? Igen, balra, a szülészeten. Nekem csak nőgyógyászat kell. Az is ott van. Lassan döcörgök tovább. Habár a lázam megszűnt, a szédülés még nem. A szülőszoba előtt két kékruhás beszélget - láthatóan kórházi öltözékben. A férfi néhány udvarias szó után visszamegy. A nő marad. Nézem: nem személyzet. Pedig nadrágban van. A folyosón ülők felugranak, hozzásietnek. Na, azért ezt irigylem a romáktól. Nem hagyják magára a rokont a k...