Ilyenkor elfog valami borzongató öröm. Zsigeri emelkedettség - ha létezik ilyen. Ezek azok a pillanatok, azok a csodás élethelyzetek, amikért élek, amikért érdemes élni. Jó, jó, több is volt már, de ez semmit sem vesz el a mostani szépségéből vagy értékéből. (Micsoda szerencse, hogy nem szerződtem Faust módján Mefisztóval...!) Éteri fuvoladallamok, lebegő hárfa-zongora-futamok... és megszólal százötven torok fojtott pianoban: "Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis..."
A teremben a sárga és az arany fényei uralkodnak, de nem ez számít. A kollégák hátát látom, időnként profilját. Látom az őszes, barnás, szőke és fekete üstököket, meg a fejeket, amelyekről a lombot letarolta az élet, és arra gondolok, hány év tanulás, elszánt gyakorlás van emögött, hogy ez a rengeteg ember így tud együtt emelkedni és süllyedni a fiatal karmester magabiztos mozdulataira. És közben futkos a hátamon a hideg a zsigeri örömtől, amit ez a csodálatos mű nyújt. És eszembe jutnak az én utam vargabetűi is. Talán azért, mert egy nehéz felvételi héten kellett támogató jelenléttel szolgáljak? Vagy eljöttek volna ezek a gondolatok amúgy is?
Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis...
Több műfordítása is van, például a Magyar Elektronikus Könyvtárban megtalálható Kálnoky-Jékely fordítás: "Csak földi példakép minden mulandó..." Az eredeti szórend szerint: Minden mulandó csak példakép. Sőt, ezzel egyáltalán nem vagyok kibékülve, hiszen a Gleichnis szót bibliai példázatokra használva láttam eddig csak. Gleichnis. Tanmese? Hasonmás? Mahler nagyon kiemeli. Külön a Gleichnist. Először csöndesen, szinte csak sugallva, hogy pár perccel később megbátorodva, harsogva zengjen: "minden mulandó csak hasonlít".
A hangfelvételekre kifejlesztett Fricsay teremben a maguk természetes erejével és szépségével cseng hangszer és énekhang egyaránt. A veszprémi szabadtéri előadáson hangmérnök megfeszített munkája pótolja az akusztikai hiányt. Ez a hangzás bentről, a kórusból már esetleges, furcsán aránytalan, de hajlandó vagyok elhinni neki, hogy a közönség így kapja meg az optimális akusztikai élményt. Előszedem a tegnapi hangzásélmênyt, kisimítom magamban.
Alles Vergängliche....
A főpróba már a múlté, a zenekar és a kórusok a színpadon ülve várják a kezdést (köztünk ülnek ugyanis a veszprémi kórusok bevállalósabb tagjai, akik átrágták magukat ezen a nem könnyű zenei anyagon). Elütik a nyolcat a toronyban, közben a polgármester és a főigazgató beszél. Európa jelenlegi kulturális fővárosának egy különleges alkalmán vagyunk. A nemrég átadott Gyár-udvarban. A nézőtér székei tömve, a lépcsőkön mindenütt ülnek, de a közönség még mindig özönlik. Jó élmény látni, hogy Mahler monumentális műve a monumentális udvarban ekkora tömeget vonzott.
Már elkezdődött a mű, a hatalmas Veni Creatorral telezengjük fél Veszprémet. Negyed órával a karmester első avizója után a nép még mindig folyik, áramlik befelé. Lassan ellepik a zöldfelületet is. Gyerekzsivaj, sziréna színezi az előadást. Szerencsére a sötétedés áhítatosabbá és csendesebbé teszi a hátteret. A gyárudvarba benyúló magasított folyosókon melegfényű lámpák pislákolnak, ünnepi hangulatba öltöztetve a nézőtérré változtatott, meglehetősen profán teret.
A Teremtő Szentlelket hívó, sodró erejű tétel után a világ legszentebb, legtisztábban erotikus és egyszerre halálközeli zenéjének finom hullámai töltik be a teret. A végtelen tudás befogadására vágyó Faust élete vége. Nehezen értelmezhető szöveggel megfogalmazott bonyolult és elvont képi világ, amit Mahler zenéje varázslatos módon érthetővé tesz és közel hoz. Majdnem tök mindegy, hogy mennyire átvitt értelmű az egész. Mire a végére érünk, nyilvánvalóvá válik: valami nagy erőkkel vonz - felfelé. Erősebb minden gonosznál. Hogy ez aztán valóban az Örök Asszonyi, vagy valami még annál is hatalmasabb, eltörpül annak a csodálatos mondatnak az ereje mellett, hogy minden mulandó csak földi hasonmás.
Végigsuhan rajtam a boldog borzongás.
"Alles Vergängliche ist nur ein Gleichnis..."
Az Igazit, a Maradandót odaát találjuk.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése