A kislány-csecsemő: palánta.
A lányka: feslő bimbó.
A fiatal nő: rózsalugas.
A menyasszony: ünnepelt királynő.
Az anya: termő gyümölcsfa, teremtő erő.
A nagy dilemma: hogy maradjon kívánatos rózsa a termő gyümölcsfa?
A gyümölcsfáink tanítanak.
Tavasszal bódító illattal, habos-csipke virágzuhatagban pompáznak. Ünnepelt, rajongott sztárjai a kertnek.
Aztán ledobják a csipkét, felkötik kontyukat, felveszik eleinte ragyogó-zöld, majd mindennapossá fakuló lombruhájukat.
És senki, de senki nem tudja, csak aki mindennap odalép mellé és becézgeti, hogy mire készül. Vajon terem majd az idén? Ha igen, mennyit? Egészséges lesz-e?
A gyümölcsfa csak terem.
Nem tudja máshogy védeni magát, csak úgy, hogy közömbösséget színlel. Szakértő szemek persze látják rajta egyre növekvő terhét. Egy idő után pedig mindenki.
Aztán ontja, csak ontja a gyümölcsöt. Lehet fejet csóválni: ejnye, megszakad ennyi súly alatt! Vagy lehet segíteni rajta.
Egy fontos: nem szabad magára hagyni. Gondozni és védeni kell, ápolni, öntözni és csodálni. És amire az egész játék kimegy: hálával fogadni a termést.
Most tél van.
Ilyenkor csúnyák, kopaszok és mégis kócosak.
De a szépség most is ott szunnyad bennük.
Várjatok türelemmel!
És óvjátok.
Ilyenkor, terméketlenül, virágtalanul is az, aki.
Higgyetek benne!
És szeressétek....
(Miket írtam még?)
A lányka: feslő bimbó.
A fiatal nő: rózsalugas.
A menyasszony: ünnepelt királynő.
Az anya: termő gyümölcsfa, teremtő erő.
A nagy dilemma: hogy maradjon kívánatos rózsa a termő gyümölcsfa?
A gyümölcsfáink tanítanak.
Tavasszal bódító illattal, habos-csipke virágzuhatagban pompáznak. Ünnepelt, rajongott sztárjai a kertnek.
Aztán ledobják a csipkét, felkötik kontyukat, felveszik eleinte ragyogó-zöld, majd mindennapossá fakuló lombruhájukat.
És senki, de senki nem tudja, csak aki mindennap odalép mellé és becézgeti, hogy mire készül. Vajon terem majd az idén? Ha igen, mennyit? Egészséges lesz-e?
A gyümölcsfa csak terem.
Nem tudja máshogy védeni magát, csak úgy, hogy közömbösséget színlel. Szakértő szemek persze látják rajta egyre növekvő terhét. Egy idő után pedig mindenki.
Aztán ontja, csak ontja a gyümölcsöt. Lehet fejet csóválni: ejnye, megszakad ennyi súly alatt! Vagy lehet segíteni rajta.
Egy fontos: nem szabad magára hagyni. Gondozni és védeni kell, ápolni, öntözni és csodálni. És amire az egész játék kimegy: hálával fogadni a termést.
Most tél van.
Ilyenkor csúnyák, kopaszok és mégis kócosak.
De a szépség most is ott szunnyad bennük.
Várjatok türelemmel!
És óvjátok.
Ilyenkor, terméketlenül, virágtalanul is az, aki.
Higgyetek benne!
És szeressétek....
(Miket írtam még?)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése