Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2023

Hematoma subduralis 3.

 Őszintén megviselt az egész. Megbeszéltük Palival, hogy szombaton reggel náluk kezdünk, megnézzük a lakás állapotát. Utána közösen látogatni megyünk a kórházba. Szerettem volna szombaton minél előbb hazaérni. Fülöp nem itthon aludt, ráadásul barátot is hoz haza - jó lenne, ha nem kéne üres házba érkezni, azért az olyan barátságtalan... Pénteken este bevásároltam, hogy a szombati ebéd már készen várjon az apu-kör után. Gergővel lefekvés előtt még gyorsan megfőztük a gulyást. Kimostam a ruhákat. Fertőtlenítettem a szemüveget.  Szombaton reggel még gyorsan Boldi lelkére bíztam, hogy jó házigazdaként fogadja Fülöpéket, majd Gergővel ellátogattunk az albérletbe. Már pénteken is elég egyenesnek, tiszta szándékúnak tűnt Pali hozzáállása apuhoz, most meggyőződhettem róla: messze többet tettek érte, mint azt a helyzet indokolta.  Azt talán bárki megtette volna, hogy kihívja a mentőket, amikor ennyire bekattant, majdnem önkívületi állapotban találja meg a szomszédot. De ők ezek u...

Hematoma subduralis 2.

Apu aznap, csütörtökön a nap nagy részét a műtéti megfigyelőben töltötte. A műtétre még órákat kellett várni a Traumatológián, súlyosabb eseteket hoztak be közben. Este azért így is sor került rá. Addig végeztem a próbán, hazamentem, összeszedni ezt-azt, ami kellhet. Közben óránként: - Megműtötték már? - Nem, még a megfigyelőben van, hívjon egy óra múlva. Aztán egyszer csak: - Igen, már bevitték a műtőbe. Másfél óra múlva szóljon vissza. Addigra már valószínűleg osztályra viszik. Délután már gyorsan kiokosodtam a hematómák természete felől.  Megtudtam, hogy egyszerűen vérömlenyt jelent. (Ezt egyébként tudtam, mert a kisebbik fiamnak is volt újszülött korában, csak az a fejbőr alatt volt és viszonylag gyorsan, három hét alatt spontán gyógyult.) Azt is megtudtam, hogy elég alacsony a túlélési aránya ennek a subduralis típusúnak. Dehát apu világnagy túlélő, ez számtalanszor kiderült.  A hematoma subduralis a koponyacsont alatti kemény agyhártya alatt képződik. Van, amelyik viszon...

Hematoma subduralis 1.

 Egy jó fél óráig úgy tűnt, apu kijátszotta a bürokráciát és nyomtalanul eltűnt. - Ezzel a névvel nincs betegünk felvéve - sajnálkozott a diszpécser a Traumatológián. - Mondja csak a születési dátumát! Mondom. - Nahát, majdnem akkor születtem én is! - vidámodik meg. - Sajnos, nincs itt a névsorban. - Pedig a körzetes kórházból azt az információt kaptam, hogy odaszállították. Kérem, segítsen: mégis melyik traumatológiára küldhették még? - Hát, az Uzsokiba vagy a Honvédba. Ha végtagsérülése van, az Uzsokiba, ha fej, törzs, akkor a Honvédba. Esetleg a régi Merényibe. Azt mondjuk most átvette a Semmelweis Egyetem, de mindegy. Hívom az Uzsokit: - Édesapámat hajnalban mentő vitte a körzetes kórházba, de mire ezt megtudtam és hívtam őket, már továbbították traumatológiára. Nincs Önöknél véletlenül? A Fiumei úton sajnos nincs. - Mondja a nevét, taj számát, születési dátumát. Mondom. A tajt nem, mert fejből még a sajátomat sem tudom.  - Sajnos nincs itt az édesapja. De tudja mit? ...

Stop! Állj!

Megállni. A kerekek is megállnak. Úgy szabályos. Erre hívja fel a figyelmet ez a tábla. Nem csak lassítani, futólag körbetekinteni! Fékezés, megállás. Várakozás. Akkor is, ha semmi nem jön, se balról, se jobbról. Ja és még egyszer körbenézni. Igen, így kell a veszélyes kereszteződésben, akkor is, ha teljesen egyedül vagyok, és csúcsforgalom esetén is. De az életben...! Ott miért? Miért kapok egy éven belül kétszer is stoptáblát? Miféle veszélyes kereszteződés ez? Most hogy került ide a nagyjából tíz perc leforgása alatt teljes némaságot okozó hangszalag- és gégegyulladás? És pont a legrosszabbkor. Persze a betegség nem tud jókor érkezni, de mégis. Bosszant, hogy emiatt végül kimaradtam Verdi csodálatos Requiemjéből, aminek már a próbáin is átjárt a katartikus öröm. Az előzetes, karmester kezei alá készítő kartermi próbán Csiki Gábor karnagyunkkal és a számomra addig teljesen ismeretlen, karizmatikus magyar karmesterrel, Nánási Henrikkel megvalósult alatt is. Sejteni lehetett, hogy emlé...