Élmény-befőzés

Ritka csúnya ember volt Sanyi bácsi. Egy darab terméskőből durván kifaragva. Nehézkes mozgású. Inkább széles mint hosszú, és inkább szögletes, mint kerekded, bár nem kis súlytöbbletet cipelt. Térdére támaszkodva emelkedett fel, mikor elmenve mellette, megörültem. Mert a négyemeletes házak tövében húzódó, keskeny járda melletti füvétvesztett, eredetileg talán gyepet magában foglaló, poros szakaszon valamit nagy gonddal ültetgetett. Nagyjából egyforma hosszú vesszőket szúrt le egymás mellé úgy, hogy mindkét végüket leszúrta a földbe. Minden ívet az előző ív közepéről indítva.  - Mi lesz ebből? - Babérmeggy-sövény. Lassan egyenesedett fel, lassan felderült az arca. Látszott rajta, hogy nemigen szokása ez neki. - Nahát, maga olyan szép, mint a Szűz Mária! Gondolom, azért jutott eszébe, mert csepp kis elsőszülött fiacskámat toltam épp a babakocsiban a piacról hazafelé. Onnantól fogva mindig megjegyezte ezt, amikor elhaladtunk mellette.  Én meg örömmel fogadtam, mert tisztelet áradt...

Halkan szűrődik át a súlyos, leengedett függönyökön a zenekar hangolásának a fülem számára oly kedves zenéje. A színpadon állnak a falak, a forgó, burkolat, ajtók és ablakok a helyükön, aranyozott kecskelábú karszékek bekészítve. A gyenge munkafényben halkan mellémsuhog kedves kollégám: így, ezzel a háttérrel kéne lefotózni, olyan vagy, mint egy festmény! Jólesik, hogyne, bár tudom, hogy az érdem nagyobbik része a jelmez és díszlet tervezőjét illeti, de részesei a varrónők, akik elkészítették, az öltöztetők, akik rámadták és a fodrászok, akik a fejemre bűvölték ezt a fura kalpagot. Hallgatom a hangolást, nézem a gyönyörű gyászruhába bújt kolléganőimet, elképzelem előre a jelenetet, ahogy udvarhölgyekként a kis Mátyást hallgatjuk, majd Erzsébetnek nyújtunk lelki támogatást. Szorongatom száztizenéves imakönyvem, és csendes boldogságot érzek. A helyemen vagyok. A felvonás előtti hosszú szünet éppen elég volt az átállásra. Azaz arra, hogy a műszak (a kellékesek, díszletezők és a többiek) á...