Élmény-befőzés

Hogyan lehetne a kapcsolatápolást a félig-meddig szabad napokba bezsúfolni? Egyik legjobb program talán egy kis kirándulás. A gyerekekkel voltam is hétvégén Anna-hegyen. Régi, jól bevált kis kirándulóhelyünk ez. Különlegessége és fő értéke, hogy roppant közel van hozzánk: autóval mindössze húsz perc. Autóval. Csakhogy már egy éve nincs autónk. Mégiscsak kikocsikáztunk: a húgomék autócskájával. Merthogy itt pöffeszkedik az udvaron. Legyen valami hasznunk is belőle! Hát volt is, szuper kis túra volt. Még a napi bodzaszörphöz valót is összegyűjtöttük. Mondtam is utólag Gergőnek, milyen csuda kis kirándulás volt, ismételjük meg hétfőn kettesben is, a szabadnapunkon. Vagyis félig szabad napunkon - merthogy neki délután próba.  Aztán eljött a hétfő, és elég nyersen közölte, hogy nem autózunk. Az autó nem a miénk, ne használjuk, ha nem muszáj. A mondanivalójával ugyan egyetértettem, de a nyers, kemény hangnemmel nem. Azon felül meghökkentem, merthogy emlékeim szerint ebben állapodtunk meg...

Végül én is leszálltam. Nem tudtam eldönteni, hogy mi a jobb - maradni vagy menni. Láttam, hogy a következő hetes busz is megállt a megállóban. A buszunk kiürült, alig lézengett pár ember rajta. A busz előtt szembefordulva egy villogó rendőrautó. Hogy került ide? Miért? Már percek óta álltunk az Amerikai úti megállóban. Elmélyülten telefonáltam, éppen nagyon karitatív elfoglaltsággal, nagyon figyeltem, erősen koncentráltam, így a külvilág hangjait kikapcsoltam addig. Csak azon csodálkoztam, hogy miért néz mindenki előrefelé, mustráló, kíváncsi tekintettel. Befejeztem a hívást, és vártam. A busz már indulásra készülve becsukott ajtókkal állt, de nem indult. Újabb pár perc elteltével kinyitotta az ajtajait. Végigcikkant a fejemen: miért pont erre szálltam, amikor ez minden megállóban megáll? Már több gyorsjárat elhúzott mellettünk, mi meg állunk, és várunk, ki tudja, mire. Néhányan elindultak, mások reménykedtek, hogy mindjárt indulunk. De ennek nem volt a legcsekélyebb jele sem.  Ek...