Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy mese. Ebben a mesében a királyfi feleséget keresett magának. Kapott is jó tanácsot: ha világszép tündért szeretne, keresse meg itt meg itt a három nádszálat, ezüst késsel óvatosan hasítsa végig az egyiket, s majd meglátja, olyan szép tündér lép ki belőle, hogy menten belészeret. De vigyázzon ám, legyen nála friss, hűvös forrásvíz, mert különben szomjan hal a szépséges leány. Persze, a királyfi botor módon elpusztítja az első két leányt, s csak a harmadikat sikerül megmentenie. Mert először zavarában bort kínál, másodjára kiügyetlenkedi a vizet a csuporból, és csak harmadjára bír annyira józan maradni, hogy tiszta vízzel itassa meg a gyönyörű tündért. A náditündért. Én ismerek egy Náditündért. De az a Náditündér, akiről most mesélek, egy olyan tündér, akinek víz helyett is zene kell az élethez. Nem mesebeli lény ám. Egy igazi, hús-vér ember. Aki valaha is megismerte, nem tudja elfelejteni, soha. Zeneakadémista koromban találkoztam vele elős...