Éppen azon merengtem, milyen jó a gyerekek közvetlensége, kíváncsisága. Az előbb a HÉV-en füleltem, milyen édesen csacsog egy kislány, és az édesanyja milyen természetes türelemmel válaszolgat neki, beszélget vele. Leszálláskor a kislány vágyakozva a kosaramba nézett: - Anyu, hová viszi a néni a cseresznyét? Nem hallottam, pontosan mit válaszolt, de odafordultam: - Szereted? Hevesen bólogatott. - Gyere, vegyél belőle! Még az anyuka lelkére kötöttem, hogy okvetlenül mossák meg, mielőtt megeszik. Amint pörgetem a gondolataimat a villamoson üldögélve, a szemben ülő, csinosan öltözött, szolidan sminkelt idősebb asszony megszólított: - Ne haragudjon, hogy megkérdezem: mennyiért vette a cseresznyét? - Csak úgy leszedtem a fáról az udvarunkban. - Mert tegnap néztem az Aldiban, hogy kétezernégyszáz forint! - Én meg ingyen szedtem. Nem igaz ám, rengeteg meló van vele. Permetezni kell, szárazságban locsolni, és nagyon kényes, hamar tönkremegy. - Tudom, a Balatonon nekem is van. ...