Még a régi, őskövület-típusú, éppen ezért lenyűgöző rendezés volt. Talán ez is segített benne. Igen, igen, egészen biztosan. Nagyon erősen bennem van az érzés, zsigereimben raktározva. Hátul, a színpad legvégiben várakoztunk. Beöltözve bár, de még nem átlényegülve. Hallgattuk az "egyiptomi" sokaság diadalmas énekét. Tudtuk, hogy gyönyörű jelmezekben épp pálmaágakat lengetnek. Szép ez az örömmámor. De mi ilyenkor még családanyák, zenetanárok, barátnők és kapcsolataink ilyen-olyan hullámain úszó emberek voltunk, akik a sors különös kegyéből együtt lehettünk. Vagy a félöltözött statisztákkal beszélgethettünk. Vagy csak ültünk a lépcsőn, fejünket térdünkre hajtva, egy csepp pihenést, megnyugvást találva a hétköznapokból. Ahogy közeledett a mi időnk, a színpadi ügyelő megjelent: készüljünk, mindjárt jövünk. Ekkor nyert értelmet mindaz, ami rajtunk volt: a lerongyolódott ruha, a feketére pingált arc és kéz. A statiszták is pont tökéletes öltözékben voltak immár, hisz egy á...