Élmény-befőzés

Lendül a kezem. Közben az agyam is működésbe lép. A másodperc törtrésze alatt végigcikkan a fejemben a kérdés: hogy kerültem én ebbe a helyzetbe? Gyorsan megigazgatom összegyűrt ruhámat. A műszálas, fekete ruhát ajándékba kaptam. És hogy örültem neki! Igaz, a műanyag ruháktól rettenetesen izzadok. De legalább nagyon csinos. Legalábbis én annak tartom. A vállán pliszírozott, áttetsző stóla-résszel. Ezt a részt rángattam ki nagy igyekezettel a melltartópánt alól, ahová azért gyűrtem be, hogy enyhülést keressek a fullasztóan meleg kánikulában. Csak épp kiigazgatni mulasztottam el a nagy sietségben. És most, a templom közepén, a várakozó tekintetek kereszttüzében égve felvillant, mennyire illetlenül viselem ezt a szép ruhát. Hátam mögött csendes, visszafojtott derű hangjai jelzik: igen, észrevették a változást rakoncátlan toalettemben. De ez tényleg csak egy gondolatsuhanásnyi idő. Cselekednem kell. Felemelem a karom, biztatólag mosolygok, hangot adok, majd beintek. ​És...

Eprészni indulok. Egészen konkrétan hátra a kertünkbe. Süt a nap. A diófa hatalmasra nőtt koronája alatt ballagok el. Biztonságot ad az érzés. A frissen nyírt füvön energikusan táncol a napsugár. A kis veteményes szélén lassan pirosodik a ribizli. A körtefa szép habfehér ruháját rég levetette, zöld lombkötényébe rejti éretlen gyümölcseit. A cseresznyefa alsó ágai földig hajolnak a lassan rózsaszínűre váltó súly alatt. A barackfákról nem győzzük letörögetni a minibarackokat - tavaly sem lett elég a ritkítás, több águk letört a döbbenetes mennyiség alatt. Most az ágaikat is rövidre nyírtuk. Persze, ész nélkül nekiálltak vízhajtásokat növeszteni, de tegyék csak. Bolond kamaszok. Sűrű lombjuk közé be sem lehet látni. Igaziból eprészni jöttem. A legnagyobb tállal, hiszen szezonja van. Tele is szedtem, púposra, meg még félig egy másikat. Olyan két kiló formát. A rengeteg csapadéktől kövérre hízott epreket szedegetve elszabadulnak a gondolataim. Hogy milyen csodálatos, hogy tényleg nem...