Milyen szép. Egy fiatal lányka szalad át az úton. Sárgán folyik az est feketéjébe a lámpafény. A forgalom még áll, épp most váltott zöldre a lámpa. A lányka a trolit szeretné elérni. Szinte lebegve szökken át a türelmesen várakozó autók között. Kezével kecsesen megköszöni a szívességet, megkerüli a trolit, és fellibben rá. Mint egy törékeny, de szívós kis gazella a szavannán. Nem is. Inkább egy impala. A Szabadság-hídról lassan araszoló autók békésen gurulnak tovább. Csilingelve érkezik a villamos. Mert a kanyarodó autók még beszuszakolják magukat a kereszteződésbe - hiszen zöld a lámpa! - de sajnos a síneknél nem jutnak tovább. Amúgy autósként nem szeretem ezt a helyet, és pont emiatt. Nagyon nehéz felkanyarodni. De most mindenki elnéző. Nincs dudálás. Csak a villamos csörren párat, míg az útjába ragadt autók odébb iszkolnak. Amúgy béke van. Az impala-lány a trolin. Én meg a villamoson. (Miket írtam még?)