Megállni. A kerekek is megállnak. Úgy szabályos. Erre hívja fel a figyelmet ez a tábla.
Nem csak lassítani, futólag körbetekinteni! Fékezés, megállás. Várakozás. Akkor is, ha semmi nem jön, se balról, se jobbról. Ja és még egyszer körbenézni.
Igen, így kell a veszélyes kereszteződésben, akkor is, ha teljesen egyedül vagyok, és csúcsforgalom esetén is.
De az életben...! Ott miért? Miért kapok egy éven belül kétszer is stoptáblát? Miféle veszélyes kereszteződés ez?
Most hogy került ide a nagyjából tíz perc leforgása alatt teljes némaságot okozó hangszalag- és gégegyulladás? És pont a legrosszabbkor. Persze a betegség nem tud jókor érkezni, de mégis. Bosszant, hogy emiatt végül kimaradtam Verdi csodálatos Requiemjéből, aminek már a próbáin is átjárt a katartikus öröm. Az előzetes, karmester kezei alá készítő kartermi próbán Csiki Gábor karnagyunkkal és a számomra addig teljesen ismeretlen, karizmatikus magyar karmesterrel, Nánási Henrikkel megvalósult alatt is. Sejteni lehetett, hogy emlékezetes előadások születnek majd ebből. Micsoda ajándék már az is, hogy legalább a próbákon ott lehettem. Mert a zene több, mint jó. A mélységek és magasságok, a hatalmas szélsőségek zenéje ez. A félelmetes Rex tremende majestatis és az éteri finomságú Huic ergo. A Libera me orkánja a torkot és fület egyaránt próbára tevő intonációs kihívásaival. Arról nem is beszélve, hogy most már nem tudom kivonni magam a Dacos Requiem, a lágerben titokban megtanult, majd előadott Verdi-mű emlékének hatása alól. (Pár éve az Opera kórusával úgy adtuk elő, hogy közben váltakozva ment egy vetítéssel egybekötött, megrázó előadás a holocaust-túlélő zsidók élményeiről.)
És most nem lehettem benne. Mert beteg voltam. Egy olyan betegséggel, amivel a legtöbb munkahelyre kényelmesen bemegy az ember, vagy home office-ból ellátja.
Furcsa ez az élet nevű társasjáték, sokkal bonyolultabbak a játékszabályok, mint bárki gondolná. Alapvetően rém egyszerű, csak ha már régebb óta játszom, derül ki, hogy van továbbfejlesztett változat. Nekem jutott pár extra kártya, ami hol segítség, hol akadály.
Márciusban egy ijesztő Stop került az életembe. A ritka, ezért a szakorvosok számára sem egyértelműen felismerhető fülherpesz nevű cifraság, ami a belsőfület is károsítja, többek között a hallást torzítja, és az egyensúlyt teszi tönkre. Minthogy szerencsém volt, viszonylag gyorsan megkaptam a célirányos terápiát, így viszonylag gyorsan színpadra állhattam újra.
Mert előtte ez meglehetősen kétséges volt. A színpad forgott velem és imbolygott alattam különösebb színpadtechnikai furmány nélkül is. Meg is kértem az egyik kedves kollégámat, hogy amikor erőszakosan felcibál a Carmenben a földről, egy kicsit rángasson csak tovább gyengéden, míg valamennyire visszanyerem az egyensúlyomat. Még ezzel csak-csak kibékültem volna, de a hallástorzulás kínkeservvé tette az egyik legfontosabb életelemem, a zene befogadását.
Szerencsére ez a rövid incidens immár a múlté. A hallás épsége pár hét alatt rendbejött. Az egyensúlyt is kezdtem megtalálni. Komolyabban kellett vennem magamat. Ez volt a figyelmeztetés célja, azt hiszem.
Közben telt az idő, lelkiismeretesen végeztem a Zenei Munkaképesség-Gondozás (ZMG) mozgásedzéseit, amik többek között igen változatos egyensúly-fejlesztő mozgáselemeket tartalmaznak.
Így aztán az első, 42%-os eredményt követte két hónap múlva az 53%-os. Sőt. Hihetetlen - bár teljes hittel számítottam rá -, hogy a legutóbbi, pár nappal ezelőtt készült vizsgálat már az egészséges zónában mérhetett. 92%. Kilencvenkettő - az már nagyon közel van a százhoz!
Na, most nem szabad abbahagyni a tornát! - figyelmeztetett a professzor asszony. Nem fogom.
A professzor asszony szerint a szerencsés kisebbséghez tartozom. Mert ebből a többség nem szokott kigyógyulni. Ha mégis, akkor viszont teljesen.
Eszembe jutott, hogy az első vizsgálatokon nem működött a középfülemben a kengyel-reflex. Riadtan kérdeztem az audiológust: de azért még visszajöhet, ugye? A doktornő szánakozva nézett rám, összeszorította az ajkát, és egy apró, határozott mozdulattal megrázta a fejét. Teleszaladt könnyel a szemem. Mert ez megint csak egy olyan dolog, ami nem olyan jelentős, nem is tudunk róla, hogy van ilyenünk, de zenészként, énekesként rendkívül kellemetlenné tudja tenni a hiánya az életet. Mert a pirinyó kis kengyel-izom feladata, hogy erős hang hatására elemelje a kengyel nevű picike hallócsontocskát a belsőfül ovális ablak nevű nyílásáról. A teljes működési rendszert most nem részletezem (szerintem roppant izgalmas), a lényeg, hogy akár 25dB-lel képes csökkenteni a hallószervet erő ingert. Ezért nem bolondulunk meg, ha valaki a fülünkbe ordít. Hát én megbolondultam. Majdnem. Iszonyúan fájt, ha a bal fülem közelében hangosan szólt valaki vagy valami. De "szerencsém volt", mert visszatért a reflex. A szerencsének igyekeztem persze segíteni, a már olyan sok nyavalyából kirángató Kovács Módszerrel. Ez a "szerencse" lassan visszaadja az egyensúlyomat.
De a faringolaringitis vagy laringofaringitis acuta, azaz heveny gége- és hangszalag-gyulladásra nincs módszer. A gyulladás gyulladás, annak idő kell. Mert ez egy csöndes harc, melyben az immunrendszer meghatározott módon dolgozik, nincs mentség, nincs egérút. A küzdelmet végig kell vinni, az elpusztultakat eltávolítani, a sérült rendszereket felépíteni, a friss szöveteket hozzáedzeni a feladathoz. És ez: idő, idő, idő. Mint Montecuccolinál, ahol a háborúhoz csak három dolog kell (ti. pénz, pénz, pénz).
És az idő egy csuda drága valuta. Ó, igen, lehet a gyógyulást gyorsítani: sok alvás, bőséges folyadékfogyasztás, vitaminok, gargalizálás, inhalálás, csodagyógynövények. Akár antibiotikum is szóba jöhet, ha soká tart, mert ugye hátha felülfertőződött. De a vége mégis az, hogy gyógyszer nélkül tizennégy nap, míg gyógyszerrel két hét.
Megelőzés, kérem, megelőzés! Immunrendszer erősítés. Sok alvás, ivás, satöbbi , az egészséges életmód elemei - amíg még egészséges vagyok.
És ami a legnehezebb: minél több feladatot kiszervezni. Csúnya, divatos szóval: delegálni. Mert már hallottam ugyan, hogy vannak, akik nagyítóval keresik a testhezálló feladatot, de engem a feladatok szeretnek. Megtalálnak és ragaszkodnak hozzám. Alig tudok elbújni előlük. Mert vannak köztük, akiket keblemre ölelnék kedvemre, de a sürgősek hangoskodva eltakarják a kilátást, elveszik az erőt, elviszik az időt.
Fontossági sorrendet felállítani és következetesen figyelembe venni - EZ Az Igazi Női Kihívás. Nekem.
Nyugdíj előtt álló kolléganőm, Györgyike szavajárása: tanuld meg, a hangodra neked kell vigyázni. Senki más nem fog vigyázni rád. Igaza van.
Ahogy dr. Pásztor Zsuzsának, az ZMG szellemi örökösének is: ahol a terhelést nem lehet csökkenteni, ott a munkabírást kell hozzáerősíteni a terheléshez.
Talán ezért kerülök újra meg újra ebbe a kereszteződésbe. Fékeztem. Megálltam. És most alaposabban körültekintek, mielőtt indulok.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése